HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2010.05.04 23:06 Frissítve: 2013.09.10 02:10

Videoton: Mezey szerint „szétbekkelte” a meccset az MTK

Az MTK nagyon szervezett védekezését tartja a keddi vereség fő okának Mezey György, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője.

HIRDETÉS

„Számunkra szerencsétlen módon szerzett vezetést az MTK, s ezt követően sikeresen „szétbekkelték” a meccset. Olykor nyolc-tíz emberrel védekeztek, jól zártak a kapu előtt, így nem tudtunk átjutni rajtuk. Sajnos mentálisan nem voltunk frissek, hosszú hetek óta nagy teher alatt futballozunk. Kiemelném, hogy ellenfelünk végig jól szervezetten védekezett, ami nagyon megnehezítette a helyzetünket, de azt is ki kell mondani, hogy nálunk erősebb csapatok – például a Barcelona – sem mindig tudják megoldani a hasonló helyzeteket." – nyilatkozta Mezey a Videoton hivatalos honlapjának, hozzátéve: most már nyernie kell a Vidinek Debrecenben.

„Két peches mérkőzés után nagyon fontos, hogy a Videoton ellen győzni tudott a csapat. A mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikor a Fehérvár uralta a játékot, de ezeket megúsztuk gól nélkül. Jól küzdöttek a játékosaim, és végül sikerült begyűjtenünk a három pontot" – értékelt Garami József, az MTK mestere.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.22 14:07:52

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT, HATÁR DÁVID (közvetítés)

A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában kétgólos sikert aratott a Rebrov-csapat.

2018.09.22 08:55:20

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Utoljára gyúlnak ki a fények a stadionban, amely Puskás Ferenc és Bozsik József otthona volt.

2018.09.21 23:32:59

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Egy korszak zárul le a Honvéd történelmében.

2018.09.19 23:53:59

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Egyetlen szakember képviseli Magyarországon az állandóságot.

2018.09.19 08:01:52

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„Alig két hónapja vagyok itt, de a véleményem teljes mértékben megváltozott.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS