Videoton: ma jön a Lautern, csütörtökön spanyol ellenfél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.19. 08:12
Ma délután újabb felkészülési mérkőzés vár a Videoton labdarúgócsapatára: a spanyolországi edzőtáborban a német másodosztályú Kaiserslautern lesz az ellenfél 15.30 órától.

Az Información című spanyol lap információja szerint csütörtökön újabb felkészülési mérkőzés a magyar csapatra, amely a másodosztályú Elchével szemben játszik, amely az előző szezonban még az élvonalban szerepelt, és adminisztratív okok miatt kényszerült a második vonalba. A találkozó 11.30 órakor kezdődik.

A vidi.hu tájékoztatása szerint hétfőn a vacsora után ünnepelt az edzőtáborozó csapat, Juhász Roland csapatkapitány az egyik kitmannek, Lakatos Róbertnek adta át a játékosok és a szakmai stáb nevében a szülinapi tortát. Kedd délelőtt nem lesz edzés, 15.30-kor felkészülési mérkőzést játszik a csapat, amelyhez már csatlakozott Tischler Patrik is.

„Nagyon vártam már, hogy csatlakozhassak a Vidihez, hiszen voltak már előrehaladott tárgyalások ez ügyben, most pedig végre itt vagyok – fogalmazott a csatár a klubhonlapnak. – Szerettem volna már az edzőtábor legelső napjától itt lenni, ez ugyan nem jött össze, de a lényeg, hogy most már itt vagyok. Két edzésen vettem eddig részt, a társak pedig nagyon jól fogadtak. Vannak régi ismerőseim a keretben, Szekeres Adriánnal és Pölöskei Zsolttal régebben nagyon sokat játszottam együtt, de a többi játékost is jól ismerem, úgyhogy tényleg zökkenőmentes volt a beilleszkedésem. A tervem az, hogy érmet szerezzek a Vidivel a bajnokságban, és elhódítsuk a Magyar Kupát is. Úgy gondolom, erre minden lehetőségünk, és minden esélyünk meg is van, hiszen nagyon jók a körülmények, és a csapat is nagyon erős. A szakmai stáb is jól fogadott, úgyhogy tényleg nagyon könnyen sikerült beilleszkednem a Vidibe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik