Kipréselte a győzelmet a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 20:00
null
Zé Luís (balra) gólörömében táncra perdült (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában a Videoton Zé Luís hajrábeli találatával otthon tartotta a három pontot a lelkesen védekező Kecskemét ellen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ismét Antal Botond állt a kecskeméti kapuban, előtte pedig öt védő nézett farkasszemet a Videoton játékosaival – tisztelte tehát az ellenfelet Bekő Balázs, a KTE fiatal mestere, aki nem mellesleg teljes középpályássorát lecserélte az elmúlt bajnokihoz képest. A fiatal szakember különös izgalommal várta a mérkőzést már csak azért is, mert korábban játékosként, majd Mezey György stábjában trénerként is szolgálta a Videotont, amellyel először találkozik vezetőedzői minőségében ellenfélként.

A sérült Juhász Rolandot és Kovács Istvánt is nélkülöző hazaiak (soraikban első bajnokiját vívta Gyepes Gábor) kezdtek jobban, de nem jutottak el helyzetig, miközben a vendégek az ellenfél 16-osáig is csak ritkán értek fel. Szép lassan alábbhagyott a Vidi lendülete, a távoli lövések pontatlanok voltak, a rövid passzos játékba pedig rengeteg hiba csúszott. Nem csoda, hogy az első félidőben nem született gól.

A szünetben José Gomes mester Zé Luíst küldte be Arturo Álvarez helyére, ez a csere sem változtatott azonban a játék képén. Kleinheisler Lászlót lehet leginkább dicsérni a hazaiak közül, távoli lövéseivel rendre megdolgoztatta Antalt, de a fordulás utáni első bombáját az 57. percben láthattuk, azaz egyáltalán nem kezdődött mozgalmasan, izgalmasan a második félidő. Jó húszpercnyi kilátástalanság után a Torghelle Sándor, Paraíba kettős is lehetőséget kapott, és innentől négy támadó középpályással és egy előre tolt ékkel rohamozott a Videoton.

Érett is a hazai gól, már helyzetekig is eljutottak a piros-kékek, és a 79. percben Zé Luís már nem hibázott, közelről fejjel bevette a KTE kapuját. Nem sokra rá Torghelle kapufát lőtt, Zé Luis ziccert rontott, a kecskemétiek pedig már nem tudtak felpörögni.

Megérdemelten győzött a három pontért sokkal többet mozgósító Videoton.



A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
8. FORDULÓ
Videoton–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 1–0 (Zé Luís 79.)

NB I, 8. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 20., péntek
19.00 Pécsi MFC–Lombard Pápa 1–3 Vad II István
Szeptember 21., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 2–0 Kassai Viktor
16.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia 2–0 Andó-Szabó Sándor
18.00 MTK Budapest–MVM Paks 2–0 Bognár Tamás
18.00
Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi FC 1–3 Becséri Dániel

20.00

Videoton FC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 1–0Solymosi Péter
Szeptember 22., vasárnap
16.30 Ferencváros–Újpest FC (Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30

Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)

Farkas Ádám
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 6 1 1 18–5 +13 19
2. DVSC-Teva 7 5 1 1 20–6 +14 16
3. Ferencváros 7 5 2 10–8 +2 15
4. Diósgyőri VTK 8 4 3 1 11–8 +3 15
5. Lombard Pápa FC 8 4 1 3 10–8 +2 13
6. MVM Paks 8 4 1 3 12–12 0 13
7. Haladás 8 3 4 1 11–10 +1 13
8. Pécsi MFC 8 3 1 4 13–16 –3 10
9. Győri ETO 7 2 4 1 10–8 +2 10
10. Mezőkövesd 8 3 5 13–18 –5 9
11. Újpest FC 7 2 3 2 13–10 +3 9
12. Budapest Honvéd 8 2 2 4 10–10 0 8
13. Kecskeméti TE 8 2 2 4 11–17 –6 8
14. MTK Budapest 8 2 1 5 8–10 –2 7
15. Puskás Akadémia FC 8 1 1 6 6–17 –11 4
16. Kaposvári Rákóczi 8 1 1 6 7–20 –13 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik