Videoton: itt a tél szenzációja? Magyar válogatott csatár jöhet

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 11:38
null
Torghelle Sándor az MTK-tól visszatérhet a Videotonhoz (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport Online több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy az NB I-ben listavezető Videoton FC labdarúgócsapata szerződtetné az MTK 34 éves, 42-szeres válogatott csatárát, Torghelle Sándort.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Videoton már kapcsolatba lépett az MTK-val Torghelle szerződtetése ügyében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a bennmaradásért küzdő kék-fehérek hajlandóak lesznek-e lemondani legeredményesebb játékosukról, az ősszel 14 bajnokin hat gólt szerző csatárról.

A Budaörs elleni keddi felkészülési mérkőzésen a Nemzeti Sport rákérdezett az ügyletre Domonyai László klubigazgatónál, a sportvezető jelezte, nem szívesen válnának meg Torghellétől.

Kérdés, hogy milyen ajánlattal áll elő a Videoton, mert az elképzelhető, hogy ha a Fehérváron létszámfölöttinek számító játékosok közül – például a volt MTK-s Pölöskei Zsoltot vagy Simon Ádámot, esetleg Kovács Istvánt – valakit vagy akár egyszerre többet is fel tud ajánlani a csatárért cserébe (még ha csak kölcsönbe is), akikkel az MTK erősödhet, akkor esetleg változhat a kék-fehérek álláspontja.

A Videoton a Dél-Koreába igazoló Feczesin Róbert helyére szemelte ki Torghellét, aki még augusztusban győztes gól szerzett a fehérváriak elleni, 1–0-s MTK-sikerrel záruló bajnokin.

Torghelle lehetséges fehérvári szerződtetésének pikantériája, hogy 2014 januárjában éppen a Videotontól igazolt az MTK-hoz, miután az akkori szakmai stáb nem számolt vele.

Három év után visszatér? Alighanem ez az üzlet lenne a téli átigazolási időszak egyik hazai szenzációja, már amennyire az NB I szintjén lehet szenzációról beszélni.

Torghelle kezdőként pályára lépett a mai (keddi) Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jurij Kolomojec
(ukrán, FK Vorkszla Poltava – Ukrajna), Nikházi Márk (DVTK)
Kölcsönbe érkezők: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, Haladás, az ősszel kölcsönben AS Lucchese Libertas – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Jakab Dávid
(ZTE FC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Khaly Iyane Thiam (szenegáli, amerikai kölcsönadás – Chicago Fire – után Gaziantepspor – Törökország), Szatmári Lóránd (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Demjén Patrik (Dorogi FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Torghelle Sándor (Videoton)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Torghelle Sándor (MTK Budapest)
Távozók: Feczesin Róbert (Csonnam Dragons – Dél-Korea)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Pölöskei Zsolt, Simon Ádám, Asmir Suljic (bosnyák)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik