Videoton: bejelentették Henning Berg érkezését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 10:01
null
Henning Berg (jobbra) lett a Videoton új vezetőedzője (Fotó: vidi.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online információi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a csapat élére a norvég Henning Berget nevezte ki, aki a vidi.hu tájékoztatása szerint május végén kezdi el a közös munkát a játékosokkal, de addig is segít Kovács Zoltán sportigazgatónak a következő idény előkészítésében. Berg – aki az NB I első norvég vezetőedzője – két szezonra szóló megállapodást kötött a székesfehérváriakkal.

 

„Játékosként és a Legia edzőjeként is bajnoki címekért és kupákért küzdöttem, ezen Magyarországon sem tervezek változtatni – kezdte bemutatkozását Henning Berg a Videoton hivatalos honlapján. – A Videoton az ország egyik vezető klubja. Bár most még a Ferencvárosnak van egy kis előnye, biztos vagyok benne, hogy felvesszük vele a versenyt, és harcban leszünk az aranyérmekért. Edzőként vonzó feladat olyan klubnál dolgozni, amely címekért küzdhet, nem mellesleg pedig indulhat nemzetközi kupában is. Tisztában vagyok vele, hogy a szezon vége nagyon jól sikerült a csapatnak, bízom benne, hogy az ezüstérem miatt minden játékos feldobva kezdte meg a szabadságot, és szeretném, ha ugyanilyen hangulatban folytatnák majd a felkészülés megkezdése után is. Sokat beszélgettem Kovács Zoltánnal, tudom, hogy a klubnál mindenki azért igyekszik, hogy címeket nyerjünk és jól szerepeljünk Európában. Tetszik, hogy ilyen ambiciózus csapatnál dolgozhatok.”

„Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen kaliberű vezetőedzővel vághatunk neki a következő szezonnak – így Kovács Zoltán sportigazgató. – Henning Berg jelentős játékosmúlttal rendelkezik, és már vezetőedzőként is bizonyította a képességeit, ugyanakkor még mindig fiatal és rendkívül motivált. Magasak az elvárásaink vele szemben, és hiszek benne, hogy jövőre együtt ünnepelhetünk bajnoki címet, a mostani nyáron pedig minél messzebb jutunk vele az Európa-ligában. Biztos vagyok abban, hogy olyan edzőt sikerült megnyerni, aki szemléletében, mentalitásában nagyon sokat adhat a klubnak, a játékosoknak és az egész magyar futballnak.”

A Videoton hétfőn jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a csapattal ezüstérmet szerző Horváth Ferenc nyáron lejáró szerződését. A székesfehérváriak már a magyar szakember kinevezésekor jelezték, nem zárható ki, hogy később külföldi edző veszi át az irányítást.

A Nemzeti Sport április 21-én számolt be róla, hogy a nyáron várhatóan a norvég Henning Berg ül le a Videoton kispadjára.A Nemzeti Sport Online szombaton jelezte, hogy a Legiával bajnoki címet és kupát is nyerő szakemberrel a székesfehérváriak szóban már megegyeztek.

Berg játékosként a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját (is) nyert, míg trénerként a Legia Warszawát bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette, azonban a varsói csapattól – így Nikolics Nemanjától is – októberben elköszönt, s azóta nem irányított csapatot.

„Henning Berg hasonló sikereket szeretne elérni Magyarországon is, mint korábban a Legiával, illetve a célok között szerepel, hogy nemzetközi szinten is minél eredményesebb legyen a csapattal. A magyar hasonló közeg a lengyelhez, ez is közrejátszott a döntésében. Mivel fél éve nem dolgozott, nagyon sikerre éhesen érkezik” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a szakembert Magyarországra közvetítő World In Motion menedzseriroda részéről Lucza Gábor.

Korábban jeleztük, a norvég trénert volt játékosa, Aleksandar Prijovic is követheti Fehérvárra, ám a legfrissebb értesüléseink szerint minimálisra csökkent a csatár érkezésének esélye, nem vezettek eredményre az egyeztetések a futballista ügyében, akit élő szerződés köt a Legiához – ráadásul most dőlt ki kéztöréssel.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC, ?), Gábor Péter (Siófok, ?), Horváth Tamás (Mezőkövesd, ?), Tomás Tujvel (DAC 1904 – Szlovákia, ?), Zsótér Donát (Puskás AFC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Gabrijel Boban (horvát, NK Zagreb Horvátország), Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu Törökország), Aleksandar Prijovic (svájci-szerb, Legia Warszawa), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás AFC, ?), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik