Videoton: arccsonttöréssel dőlt ki a válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.21. 16:04
null
Fiola Attila (jobbra) erősen vérzett, de ápolás után végigjátszotta a meccset (Fotó: Földi Imre)
Arccsonttörés miatt kényszerül hosszabb kihagyásra Fiola Attila, a Videoton FC válogatott védője – adta hírül a székesfehérvári klub hivatalos honlapja.

 

Fiola a Mezőkövesd–Videoton bajnoki 72. percében sérült meg, miután Ulysse Diallóval vívott légi párbajt. A védő Diallo könyököse után folytatni tudta a mérkőzést, ám kiderült, sérülése súlyos – írja a vidi.hu.

„Hátvédünk arccsonttörést szenvedett Mezőkövesden. Nyílt sérülés van a törés felett, emiatt el kellett kezdeni gyulladáscsökkentő-terápiát alkalmazni prevencióként, hogy a fertőzés ne jusson be a seben keresztül a szem-, vagy arcüregbe. Még kérdéses, hogy meg kell-e műteni Attilát, további szakorvosi kontrollvizsgálatok után lehet erre válaszolni" – mondta a Videoton honlapjának a klub csapatorvosa, dr. Kovács Tibor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik