Videoton: Ami Újpesten nem sikerült, Fehérváron összejöhet - Vaskó

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 17:41
A Videoton labdarúgócsapatának új szerzeménye, Vaskó Tamás a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának elmondta, az Újpesttel korábban már nyert két ezüstérmet a bajnokságban, ezért Fehérváron fényesebb medáliára vágyik.  
„A lilákkal kétszer szereztem bajnoki ezüstöt, ideje lenne előrébb lépni, és egy aranyat is szerezni. Fehérváron erre minden esélyem megvan, hiszen kiváló körülmények között készül a gárda, s a bajnokságon túl komoly tervei vannak a Magyar Kupában, illetve a nemzetközi porondon is szeretne bizonyítani" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Vaskó Tamás, miután hároméves szerződést kötött a Videotonnal.

A székesfehérváriak szakvezetője, Mezey György elmondta, azért szerződtették Vaskót, mert valószínűleg lesz távozójuk a védelemből. A szakember azt már korábban elárulta, hogy a távozó Horváth Gábor lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik