Videoton: a Vasas kulcsembere az egyik kiszemelt

Vágólapra másolva!
2017.06.06. 20:31
A Nemzeti Sport Online macedón újságíróktól úgy értesült, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas légiósa, Kire Risztevszki iránt érdeklődik a Videoton.

Azt már korábban jeleztük, hogy az új vezetőedzőjét kedden bejelentő Videotonnál változások várhatóak a védelemben, többek között Fiola Attila sérülése miatt. Információink szerint az egyik kiszemelt Kire Risztevszki, a Vasas futballistája. A macedón bekk tavaly nyáron érkezett Angyalföldre, ahol rögtön alapemberré vált: a nemrég véget ért szezonban 31 NB I-es mérkőzésen és 8 Magyar Kupa-meccsen lépett pályára, 2 gól és ugyanennyi gólpassz fűződik a nevéhez.az új vezetőedzőjét kedden bejelentő Videotonnál változások várhatóak a védelemben, többek között Fiola Attila sérülése miatt. Információink szerint az egyik kiszemelt Kire Risztevszki, a Vasas futballistája. A macedón bekk tavaly nyáron érkezett Angyalföldre, ahol rögtön alapemberré vált: a nemrég véget ért szezonban 31 NB I-es mérkőzésen és 8 Magyar Kupa-meccsen lépett pályára, 2 gól és ugyanennyi gólpassz fűződik a nevéhez.

A 26 éves légióst még jövő nyárig szerződés köti a Vasashoz, amely részéről Vancsa Miklós korábban úgy fogalmazott: 1-2 kulcsembernél több nem fog távozni. Nos, egy már megtette: mint megírtuk, Korcsmár Zsolt, a védelem egyik oszlopa a dán Midtjyllandhoz igazolt.

Risztevszkiért mindenképpen fizetnie kell a Videotonnak, a macedón futballista piaci értéke a Transfermarkt szerint 500 ezer euróra tehető.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?), Novák Csanád (Gyirmót, ?), Osváth Attila (DVSC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor
(Genoa, Sassuolo és Atalanta – Olaszország, Hertha BSC és Hoffenheim – Németország), Kire Risztveszki (macedón, Videoton)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Lorentz Márton (Soroksár, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Simon Ádám (Gyirmót, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Enisz Bardi (macedón, Újpest), Kire Risztevszki (macedón, Vasas) Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik