Videoton: A Maribor csapatként jobban működött - Sándor György

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 12:48
Sándor György a Videoton hivatalos honlapjának nyilatkozott a Maribor elleni Európa-liga-mérkőzésről. A 24 éves középpályás szerint Polonkai Attila kiesése döntően befolyásolta a találkozót, de elismerte, hogy a Maribor csapatként jobban működött, mint a Videoton.

„Úgy gondolom, hogy egyénileg jobb játékosok alkotják a Videotont, mint a Maribort. Viszont csapatként a szlovénok sokkal jobban funkcionáltak, mind támadásban, mind védekezésben" – nyilatkozta Sándor, aki Polonkai Attila korai kiesésére is kitért (a középpályást a 27. percben le kellett cserélni sérülés miatt).

„Amíg Attila a pályán volt, ment a játék és voltak lehetőségeink is. Ezzel nem azt mondom, hogy a helyére érkező Djordjic nem tett hozzá a játékhoz, ám edzéseken úgy gyakoroltunk, hogy Poló szerepelt a támadások felépítésében. Ami egyébként felháborító, hogy a játékvezető nemhogy lapot nem adott azért a csúnya belépőért a szlovén játékosnak, de még csak meg sem állította a játékot.”

 

Mint, ismeretes a Videoton tegnap 2–0-ra kikapott Mariborban, ezzel 3–1-es összesítéssel elbúcsúzott az Európa-ligától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik