Videó: amikor szó szerint az utolsó másodpercben vertük meg Romániát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 20:39
null
A magyar válogatott gólöröme 2015 szeptemberében, Románia ellen (Fotó: MTI)
A koronavírus-járvány leállította a sportvilágot, s ilyenkor jóval nagyobb teret kap a nosztalgia, és a visszaemlékezés. Ezúttal a magyar futsalválogatott kulcsfontosságú, 2015-ös Románia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjét idézzük fel, amelyen szó szerint a legvégén jött a dráma: már mindenki a szétlövésre készült, amikor három másodperccel a hosszabbítás vége előtt a saját térfelén szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, majd következett Dróth Zoltán...

2015 őszén az előzetesen valamivel esélyesebbnek vélt Románia otthonában 2–2-es döntetlent ért el a Sito Rivera szövetségi kapitány vezette magyar válogatott. Néhány nappal később Debrecenben, a telt házas Főnix Csarnokban jöhetett a visszavágó.

A meccs pedig olyan forgatókönyvet követett, amely abszolút méltó volt egy magyar–román presztízscsatához. Harnisch Ákos a mieinknek szerzett vezetést a 4. percben, majd Románia az első félidő végén és a második elején szerzett találattal fordított. A 30. minutumban Hosszú Ádám egyenlített, így a kétszer húsz perc végén jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban megint csak a románok szereztek vezetést, csakhogy három perccel a vége előtt Dróth Zoltán jól eltalált, lapos lövéssel ismét visszahozta a magyar csapat reményeit. Egy percre rá még egy kapufát is lőttek a mieink... A kiírás alapján a hosszabbításban született gólok nem számítottak egál esetén, így már mindenki arra készült, hogy a kétszer ötperces ráadás végén szétlövés dönt a riválisok között.

Aztán jött, amire talán a legmerészebb szurkolók sem számítottak, és szerencsére a román védelem sem. Három másodperccel a sípszó előtt szabadrúgást végezhetett el a magyar csapat a saját hatosától, Öreglaki Norbert a pálya közepéről előre ívelt, miközben már az egy másodperchez közelített a számláló, a vendégvédők pedig ledermedve nézték, amint Dróth a kapu előterében felugrik fejelni(!), és négy méterről a bal felsőbe csúsztatja a labdát úgy, hogy a döbbent román kapus csak belekapni tudott, hárítani nem (a lenti videón 2.31-től).

Az óra századmásodpercen belül lepergett, a drukkerek pedig ellepték a játékteret. A szétlövés helyett jöhetett a fieszta!

Magyarország a 2016 februárjában megrendezett 12 csapatos tornán Ukrajnával és a végső győztes Spanyolországgal került egy csoportba, ahonnan nem tudott továbbjutni. Az ukránok elleni ki-ki meccsen hiába állt 30 percnyi játék után 3–3-ra, 6–3-ra kikapott.

A debreceni siker viszont így is feledhetetlen emlék maradt mindenki számára, aki ott volt.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–Románia 4–3 (1–1) – hosszabbítás után
Magyarország:Tóth Gyula – Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Rábl János
Cserék:Tihanyi Csaba, Gál István, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs, Hosszú Ádám, Komáromi Péter, Németh Péter, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán.Szövetségi kapitány:Sito Rivera
Románia: Iancu – M. Matei, Ignat, F. Matei, Lupu
Cserék:
Tonita (kapus), Al-Ioani, Sotarca, Ignat, Panzaru, Raducu, Manya, Szöcs, Csoma, Stoica. Szövetségi kapitány: Jakab Zoltán
Gólszerző: Harnisch (4.), Hosszú (30.), Dróth (47., 50.), ill. F. Matei (15., 24., 42. – a másodikat büntetőből)
Kiállítva: Harnisch (24.)
Továbbjutott: Magyarország
, 6–5-ös összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik