Vége a bevásárlásnak – a Fradi egyik idei szerzeménye a nyáron távozhat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 14:59
null
Dejan Georgijevics a télen érkezett a Ferencvároshoz, de lehet, hogy a nyáron már távozik is (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>, archív)
A Maccabi Tel-Aviv elleni, csütörtöki El-selejtezőre készülő Ferencváros labdarúgócsapata vasárnap jelentette be a négyszeres ukrán válogatott Ivan Petrjak szerződtetését, aki a 13. légiósa a Fradinak, és a szerződtetése több kérdést is felvet – ezekre keressük a válaszokat az alábbiakban...

 

Érdemes talán azzal kezdeni, hogy az átigazolási ügyeket csak a hivatalos csatornáin kommentáló Fradi vasárnap ugyan bejelentette a Sahtar Donecktől érkező Ivan Petrjak szerződtetését, ám részleteket nem közölt a megállapodásról. Ugyanakkor egybecsengő ukrán sajtóhírek, illetve a Nemzeti Sport Online értesülései szerint is kölcsönszerződésről van szó.

Úgy tudjuk, hogy a középpályásnak jövő nyáron lejár ugyan a szerződése a Sahtarnál, de az ukrán klubnál olyan magas a fizetése, hogy azt a Fradi egy az egyben nem tudta volna átvállalni, ezért született az a megoldás, hogy a bére egy részét továbbra is a Sahtar állja, így viszont nem végleg, hanem kölcsönbe érkezik.

További kérdés az ukrán érkező kapcsán, hogy kik távoznak. A legfrissebb MLSZ-szabályozás szerint ugyanis a nyártól csak tíz légiós nevezhető be az NB I-be, márpedig a Ferencvárosnak a nyáron igazolt hat légióssal együtt jelenleg három földrészről 13 külföldi futballistája van (a kettős állampolgárságú, magyar válogatott Leandrót nem számolva). A szlovén Miha Blazic, a macedón Sztefan Szpirovszki, a német Julian Koch, az uruguayi Fernando Gorriarán, a portugál Rui Pedro, a nigeri Amadou Moutari és a szerb Dejan Georgijevics mellé ugyanis az említett Petrjak előtt már megérkezett a ghánai Abraham Frimpong, az argentin Matías Rodríguez, a német-horvát Marcel Heister, a klub NB I-es történetének első olasz légiósa, Davide Lanzafame és a teljes NB I első izlandija, Kjartan Finnbogason.

Így azzal együtt is több légiósa van a klubnak az MLSZ-szabályozásban szereplő tíznél, hogy a ghánai Joseph Paintsil, a brazil Marcos Pedroso és a német Janek Sternberg már távozott a nyáron. Márpedig az a Ferencváros múlt heti sajtótájékoztatóján is elhangozott, hogy tíznél több légiósban nem gondolkodik a klub – vagyis nem szeretnének olyan játékost fizetni, akit az NB I-re nem nevezhetnek –, ezért biztosra vehető, hogy lesznek távozók.

A tavaly nyáron igazolt portugál támadónak, Rui Pedrónak a Transfermarkt adatai szerint ugyan 2020-ig szerződése van a Fradinál, de miután csak nyolc bajnokin számolt vele az előző szezonban Thomas Doll vezetőedző, ő lehet az egyik távozó, vele kapcsolatban már korábban is jeleztük, várhatóan szakít a klubbal. A másik távozó a középpályán és a védelemben is bevethető német Julian Koch lehet, aki másfél évvel ezelőtt érkezett az Üllői útra, de többször is sérülések hátráltatták, legutóbb májusban, a Videoton elleni rangadón szenvedett arckoponyatörést. Viszont a 10-es légióskeret tartásához még rajtuk kívül is mennie kell valakinek…

KEZDŐDIK A MAGYAR CSAPATOK EURÓPAI KUPASZEREPLÉSE – AZ E HETI PROGRAM
BL, 1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Július 10., kedd
18.00: F91 Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC
(Tv:Duna World)
El, 1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
Július 11., szerda
17.30:Rabotnicski Szkopje (macedón)–Bp. Honvéd
(Tv:Duna)
Július 12., csütörtök
19.00:Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
(Tv:M4 Sport)
19.00:Neftci PFK (azeri)–Újpest FC

Az NSO Szerbiából úgy értesült, hogy Dejan Georgijeviccsel nem elégedett Thomas Doll, így a szerb támadót kölcsönadhatja a Ferencváros. A 24 éves csatár játékjogát februárban, a hírek szerint 200 ezer euró körüli összegért vette meg a Fradi az FK Vozsdovactól, melynek színeiben 16 bajnokin kilenc gólt szerzett az ősszel a szerb élvonalban. Az FTC-nél viszont tétmeccsen csupán egyszer volt kezdő, hét bajnokin csak 134 percet töltött a pályán, egy gólt szerzett. A távozásával a fizetési keretből is felszabadít egy kisebb összeget a magyar klub, mert szerb becslések szerint havi 10 ezer euró körüli összegért írt alá a télen Georgijevics a Fradihoz, miközben például Dunaszerdahelyre is hívták. Ugyanakkor a kölcsönadással az El-selejtezőket még megvárhatják, hiszen az európai porondon nincs meg az a tízes légióskorlát, amit az MLSZ az új szezontól itthon bevezet.

A nyáron az új igazolásokra több mint másfél millió eurót költött a Ferencváros. A Transfermarkton szereplő adatok szerint a Rodríguez, Frimpong, Heister trió 985 ezerbe került (Rodríguez ára volt klubja részletes közlése alapján a jövőben még emelkedhet), de a piaci portál Lanzafame pontos vételárát nem tudja, viszont a Honvéd elnöke, George F. Hemingway a nyáron arról beszélt, csak ötszázezer euró fölötti ajánlatért engedi el a csatárt. Úgy tudjuk, újabb játékosok szerződtetése egyelőre nincs tervben. A korábban tesztelt ghánai Abdul Latif az erről szóló ghánai hírekkel ellentétben nem kap szerződést, és már magyar kiszemelt sincs, így az NB I-ből kiesett Balmazújvárostól érkezett Sigér Dávid maradhat az egyetlen hazai szerzemény ezen a nyáron.

Vagyis a vasárnapi bejelentéssel, négy nappal a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtező előtt teljessé vált a keret, hét új futballistával vághat neki az új szezonnak a Fradi, de azt még nem tudni, hogy az újak közül már az El első körére is mindenkit benevez-e a klub, hiszen Petrjaknak vagy például az ugyancsak múlt héten bejelentett Heisternek nem sok ideje volt a beilleszkedésre.

A FERENCVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 11.
Edzőtábor: június 25.–július 1., Baden (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20.: FTC–Villány 9–0 (Priskin 3, Sigér D. 2, Böde, Varga R., Lovrencsics G., Georgijevics)
Június 27., Baden: Fastav Zlín (cseh)–FTC 1–1 (Varga R.)
Június 30., Dunaszerdahely: DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–FTC 1–0
Július 4., Zalaegerszeg: FTC–Olimpija Ljubljana (szlovén) 0–0
TÉTMÉRKŐZÉSEK
Július 12., 19.00, El-selejtező, 1. kör: Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Július 19., 19.00, El-selejtező, 1. kör: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Ferencváros

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens – Dánia, szabadon igazolhatóként), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem – Izrael), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors – Argentína), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Papp Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik
Kiszemeltek:
Távozók: Batik Bence (Budapest Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Hajnal Tamás (visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Priskin Tamás (Haladás), Silye Erik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb, kölcsönadhatják), Julian Koch (német), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik