Vécsei: Két azonos erősségű csapat találkozik a Honvéd-Fradin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 11:22
null
Fájdalmas áprilisa van Vécseinek és a Honvédnak (Fotó: Mirkó István 0 archív)
Ellentétes előjelekkel várják a csapatok a Budapest Honvéd–Ferencváros mérkőzést. A vendégek egyre jobb formába lendülnek, legutóbbi három meccsüket megnyerték, köztük az Újpest elleni derbit. Ezzel szemben a kispestiek szekere inkább a tavaszi szezon elején futott, az utóbbi három bajnokijukat elvesztették, s mindössze egy gólt szereztek ezeken az összecsapásokon.



BP. HONVÉD–FERENCVÁROS

„A Mezőkövesd elleni vereség óta látványosan nem megy a csapatnak, ám a gondok nem akkor kezdődtek – mondta Vécsei Bálint, a Budapest Honvéd középpályása a Nemzeti Sportnak. – Öt forduló óta nem tudunk egy gólnál többet szerezni, s így nagyon nehéz nyerni. Egyértelműen a koncentráció hiányából és a gyenge helyzetkihasználásunkból fakadnak a vereségek, ezeken kell változtatnunk.”

A Ferencváros elleni találkozónál kevés jobb alkalom adódik a javításra, a piros-fekete drukkerek kiengesztelésére – jól tudják ezt a Honvédnál is.

„Szurkolóink az Újpest és a Ferencváros elleni hazai mérkőzésekre készülnek a legelszántabban – folytatta Vécsei Bálint. – Arra mindenképpen építhetünk, hogy a fővárosi rangadókon pozitív a mérlegünk, az Újpest ellen négy pontot szereztünk, s az ősszel a Ferencvárost is legyőztük. Erőt meríthetünk abból a sikerből még akkor is, ha időközben edzőváltás történt a zöld-fehéreknél. Ellenfelünk fő stílusjegyei megmaradtak, továbbra is igyekeznek sokat birtokolni a labdát, dominálni a mérkőzéseken. Két azonos erősségű csapat találkozik vasárnap, fontos, hogy a korábban említett hibák mellett a védekezésünkön is javítsunk.”

A VASÁRNAPI HARMADIK FÉLIDŐ TARTALMÁBÓL
– az NB I 25. fordulójának mérkőzései közül kiemelt figyelmet kap a Honvéd–Ferencváros találkozó, valamint a DVSC, Győri ETO versenyfutás, amely egyre izgalmasabban alakul
– a műsor vendége lesz többek között Rudolf Gergely, a Győri ETO támadója, valamint Harsányi Levente televíziós műsorvezető
– az események elemzésében Nyilasi Tibor, Bognár György és Puhl Sándor segít a nézőknek
– a két műsorvezető ezúttal Takács Rita és Petur András lesz

A remek tavaszi kezdés után úgy tűnt, a Honvéd a dobogóért is versenyben lehet, a legutóbbi fordulók eredményei után azonban a klub edzője, Marco Rossi kifakadt, mondván, amíg a Honvéd nem képes győzni a kiesés ellen küzdő csapatok ellen, addig nem érdemes a bronzéremről beszélni. A Diósgyőr elleni elveszített mérkőzés után távozását is kilátásba helyezte a szakvezető.

„Nem igaz, hogy edzőnk kiborulása rontotta volna az öltöző légkörét. Nem tudom, mit hoz a nyár, de most nem is ez a legfontosabb. Hátravan még hat forduló, igyekszünk győzni ezeken a mérkőzéseken, s meglátjuk, mire lesz ez elég a bajnokság végén. A jövőm? Még korai ezzel a kérdéssel foglalkozni, most az a legfontosabb, hogy minél jobb formában futballozzak, hiszen saját tavaszi teljesítményemmel sem vagyok elégedett. Javulnom kell, hogy a játékomból minél többet profitáljon a csapat. Fontos, hogy visszataláljunk a győzelemhez vezető útra, lehetőleg már a Ferencváros ellen.”


MEZŐKÖVESD–DVTK

Borsodi rangadóval zárul a 25. forduló, az újonc Mezőkövesd fogadja a Diósgyőrt. A két csapat februárban Ligakupa-nyolcaddöntőt játszott egymással, Mezőkövesden 3–1-re Véber György együttese nyert, s bár a visszavágón a 2–0-s diósgyőri siker a piros-fehérek továbbjutását jelentette, az újonc ezúttal alighanem egygólos győzelemnek is örülne, mivel továbbra is a kiesőzónában tartózkodik.

Márpedig a DVTK legutóbbi két bajnokiján győzött, a Bp. Honvéd (2–1) ellen idegenben, míg a Kaposvárt hazai pályán verte meg (1–0), s továbbra is harcban áll a dobogós helyezésért.

„Kiszámíthatatlan csapat a Mezőkövesd, legyőzte a Debrecent és a Győrt, ugyanakkor a kisebb csapatokkal szemben gondjai adódtak – mondta Tomiszlav Szivics vezetőedző. – Úgy vettem észre, játékosai alaposan felszívják magukat, ha veretes ellenféllel kerülnek szembe, és igyekeznek kitenni magukért. Mi jók vagyunk, csak ezt mindig be kell bizonyítani a pályán is. Nincs mese, csak a három pont megszerzéséről lehet szó! Nekünk is vannak céljaink, és amíg remény van a bronzérem megszerzésére, harcolunk érte. Felfelé ívelő szakaszban vagyunk, biztos vagyok benne, hogy vasárnap jó teljesítménnyel rukkolunk ki.”

A Diósgyőrnek a már említett Bp. Honvéd elleni győzelme tavasszal az egyetlen idegenbeli sikere idegenben, mindenesetre Kádár Tamás osztja edzője véleményét.

„Hasonlóan kellemetlen mérkőzésre számítok, mint a Kaposvár ellen az előző fordulóban, mert a Mezőkövesd szeretné kiharcolni a bentmaradást – jelentette ki a válogatott hátvéd. – A telt ház biztos, bennünket sokan elkísérnek, buzdításban nem szenvedünk hiányt. Három pontot akarunk szerezni, s ezért keményen meg kell harcolnunk.”

NB I, 25. FORDULÓ
16.30:
Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
18.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 25 14 8 3 52–29 +23 50
2. Győri ETO 25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 25 12 6 7 44–28 +16 42
4. Haladás 25 11 8 6 34–27 +7 41
5. Ferencváros 24 11 6 7 38–32 +6 39
6. Diósgyőri VTK 24 10 9 5 38–30 +8 39
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 24 9 6 9 33–29 +4 33
9. Kecskeméti TE 25 8 9 8 33–36 –3 33
10. Lombard Pápa FC 25 8 6 11 29–37 –8 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. Puskás Akadémia FC 25 7 7 11 32–43 –11 28
13. MTK Budapest 25 6 7 12 30–35 –5 25
14. Mezőkövesd 24 6 5 13 25–41 –16 23
15. MVM Paks 25 4 10 11 28–40 –12 22
16. Kaposvári Rákóczi 25 4 7 14 21–42 –21 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik