Véber: A játékosoknak nem volt élet-halál kérdés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 10:27
null
Véber György nem elégedett csapata hozzáállásával (Fotó: NS-archív)
Szombaton négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB I 6. fordulójából. Volt olyan edző, aki szerint játékosainak nem volt élet-halál kérdése a mérkőzés, de akadt olyan szakember is, aki a gól nélküli döntetlen után is elégedetten nyilatkozott.

 

VIDEOTON–PUSKÁS AKADÁMIA 3–0
JOAN CARRILLO (Videoton)

– Az elején nagyon nehéz volt a mérkőzés, hiszen szervezetten játszottak a vendégek. Ha a tizenegyest sikerül értékesítenünk, könnyebb dolgunk lett volna. Az emberelőnynél jobban kellett volna a széleket használni. Ki kell javítanunk a hibákat, de a lényeg, hogy sikerült három nullára nyerni.

BENCZÉS MIKLÓS (PAFC)
– Nagy veszteség volt, hogy Tóth Balázs hamar megsérült. A végén megrogytunk, kihasználta a lehetőségeit a Videoton, és simán nyert. Vannak pozitívumok, Lorentz Márton és Spandler Csaba is jó teljesítményt nyújtott. Felhívtuk a csapat figyelmét, mit nem szabad a Videoton ellen játszani, de nem tartottuk be.

ÚJPEST–BP. HONVÉD 0–0
NEBOJSA VIGNJEVICS (Újpest)

Ezen a napon nem csak egy csatár hiányzott az eredményességhez...
– Hát nem... Sok hibával játszottunk, vártunk a lehetőségekre, hogy a Honvéd előbb-utóbb hibázik, de az ellenfelünk nem tette meg nekünk ezt a szívességet. Sőt, figyelnünk kellett a kontráira is, hiszen elöl nagyon gyors emberei vannak, akiket nem volt szabad felügyelet nélkül hagyni, hiszen abból nagy baj lehetett volna.
Elégedett a kevés kapott gól, vagy elégedetlen a kevés lőtt gól miatt?
– Nem lőttünk gólt, tehát egyértelmű, hogy elégedetlen vagyok. Az, hogy kevesebb gólt kaptunk az idén, mindenképpen értékelendő, de a játékosaim sajnos nem voltak eléggé motiváltak, az összjátékba túlzottan sok hiba csúszott.
Mikor mutatkozhatnak be az új csatárok?
– Remélem, minél hamarabb. Szeretném, ha már szerdán, a Vasas elleni Ligakupa-mérkőzésen pályára lépnének.

PIETRO VIERCHOWOD (Honvéd)
Elégedett a döntetlennel?
– Igen. Az eredménnyel nem lehetek elégedetlen, hiszen két vereség után érkeztünk Újpestre. A héten végignéztem az Újpest összes mérkőzését, ennek alapján erősnek ítéltem meg, veszélyes volt a játéka, így ez a döntetlen számunkra siker.
Érezte a csapatában, hogy egy kontrából nagyobb meglepetést is szerezhetne?
– Valóban voltak lehetőségeink, többször is veszélyesen húztunk el a széleken, de a helyzetek sajnos kimaradtak. Maradjunk abban, kiegyenlített küzdelem volt, a döntetlen igazságos eredmény.
Eljátszott a gondolattal, hogy Alessandro Del Pierót is beteheti a csapatába, vagy sejtette, hogy erre nem sok esély van?
– Megpróbáltam nem foglalkozni ezzel, butaságot követtem volna el, ha azon morfondírozom, hogy egy ilyen sztárjátékost melyik posztra állítsam be a jövő héten... Aláírt szerződés nincs, így felesleges lett volna gondolkodnom rajta. Az más kérdés, hogy néhány poszton jó lenne egy-két új játékos, de a mostani keretünk is alkalmas a céljaink elérésére.

NYÍREGYHÁZA–LOMBARD 3–0
CSÁBI JÓZSEF (Nyíregyháza)

Az eredményből úgy tűnik, sima mérkőzés volt.
– Nagyon sokat kellett dolgoznunk a sikerért, és bár három góllal győztünk, a Pápa igazolta, miért volt eddig sikeres a bajnokságban. Stabilan védekezett, zártan futballozott, ám az igaz, döntő volt, hogy viszonylag korán vezetést szereztünk, így az ellenfélnek fel kellett adnia a védekező játékát. Ennek volt köszönhető, hogy több területünk jutott támadni, és meg tudtuk szerezni a második gólt.
Ettől mintha túlságosan is megnyugodtak volna.
– Ez igaz, magam is így láttam, és a szünetben fel is hívtam a játékosok figyelmét arra, hogy nincs még vége a mérkőzésnek, sokkal többet kell tennünk ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet. Ugyanakkor a hozzáállásukra nem lehetett panaszom, büszke vagyok rájuk.
Elégedett a csapata eddigi teljesítményével?
– Lehetne több pontunk, de kevesebb is – találkoztunk a Debrecennel, a Videotonnal és a Ferencvárossal, tehát nem volt könnyű a sorsolásunk. Ám most győznünk kellett, és egész héten türelmetlenséget éreztem a játékosokon, mindenképpen nyerni akartunk.

MÁTYUS JÁNOS (Lombard)
Véget ért a több mint egy hónapos veretlenségük...
– Úgy illik, hogy gratuláljak volt csapattársamnak, kollégámnak, a csapata megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Hétről hétre, napról napra, percről percre azt mondom a játékosoknak, csakis akkor lehetünk sikeresek, ha mentálisan tökéletes állapotban lépünk pályára. Az nem megy, hogy az első szögletből gólt kapunk, és úgy nincs esélyünk, ha Bajzát Péter és Mohamadou Abdouraman minden fejpárbajt megnyer. Dekoncentráltak voltunk.
Kívülről úgy tűnt, kétgólos hátrányban sem adták fel.
– Nem, természetesen nem adtuk fel, de ez a csapat még nem tart ott, hogy ekkora hátrányt ledolgozzon, ezúttal nem érdemeltünk pontot, a Nyíregyháza jobb volt, ezt férfiasan el kell ismerni.
A második félidőben...
– Ne is mondja! Jöhetnék a szokásos edzői dumával, hogy mindent megtettünk, ott voltak a helyzeteink, mennyit birtokoltuk a labdát..., de ezzel csak magunkat csapnánk be. Igen, voltak lehetőségeink, de ezúttal vékonyak voltunk, gyengén játszottunk, nincs miről beszélni. Keveset tettünk azért, hogy pontot szerezzünk.

PMFC–KECSKEMÉTI TE 1–2
VÉBER GYÖRGY
(PMFC)
Nehéz lesz most értékelnie.
– Visszadobom a labdát: aki látta a meccset és konyít a focihoz, levonja a látottakból a következtetést.
Az utolsó tíz percet leszámítva viszont mintha hiányzott volna a feltétlen győzni akarás.
– Pontosan. A szünetben a gyilkos ösztön kifejezést használtam. Egy vesztes meccs után lehet, ildomosabb volna a kertek alatt hazakullogni, de nem teszem. Sajnos igaz, a játékosoknak nem volt élet-halál kérdés. Az utolsó tíz perc sem volt semmi különös. A testbeszédet kell nézni, hogyan áll oda valaki a szabadrúgáshoz. Borzasztó bizonytalan volt a két belső védőnk is. A letámadásra épülő játékunk veszélye, hogy lekontráznak, de megvolt a taktikánk arra, hogy ne sikerüljön az ellenfélnek. Három helyzettel vitte el a három pontot a Kecskemét. Nem kértem, hogy a gólvonalig vigyük be a labdát, de hogy lőjünk kapura, azt igen. Aki nálunk többet gyakorolja a támadásvezetést, a kapu előtti szituációkat, az hazudik. Mégis kivégeztük magunkat.
Hogy lehet ezen a hozzáálláson változtatni?
– Munkával. Dolgozni kell, és valamiféle szemléletváltást kell kicsikarnom.

BEKŐ BALÁZS (Kecskemét)
Megvan az első.
– Azzal a céllal jöttünk, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. Masszív védekezésből szerettünk volna kontrázni, persze azt is szerettem volna, ha kicsit többet építkezünk. Nagy szívvel játszottunk, aránylag fegyelmezetten és kevesebb hibával, mint eddig.
A győzelem a taktika diadala volt?
– Nehéz kérdés. A Pécs azt játszotta, ami tőle hazai pályán elvárható, az persze könnyített a helyzetünkön, hogy mi szereztük az első gólt. Azután már valamivel több terület nyílt.
Marad a három belső védős formációnál?
– Nem tudom. Nem könnyű sem határozott igennel, sem egyértelmű nemmel felelni. Mert nem az a lényeg, hogy hány védő szerepel, hanem az, hogy meg tudjuk-e tölteni tartalommal a játékunkat. Van ebben sok lehetőség, a mostani, statikusabb változata a futballunknak arra kellett, hogy stabilizáljuk magunkat.

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd 0–0Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1–2Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia 3–0Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–Ferencváros (M1)Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros PASE (Sport2)Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
5. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
6. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
7. Lombard Pápa FC 6 2 2 2 5–9 –4 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5–6 –1 7
10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
11. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik