Vasas: Szó sincs végleges megállapodásról – Korcsmár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 08:46
A tavaly márciusi térdsérülése óta először százszázalékos edzésmunkát végző Korcsmár Zsolt elismerte, hogy tárgyal a Vasassal, de korántsem biztos, hogy az NB I-es csapathoz szerződik a német másodosztályú Greuther Fürthtől.

„Számomra most a játéklehetőség a legfontosabb – mondta Korcsmár Zsolt a Nemzeti Sportnak. – A Fürthnél jókora hátrányban vagyok riválisaimmal szemben a sérülés és a kihagyás miatt. Ezért is hallgattam meg a Vasas ajánlatát, és mondhatom, rendkívül korrekt tárgyalópartnert ismertem meg, de egyelőre szó sincs végleges megállapodásról. Soha nem tagadtam, hogy újpesti kötődésű vagyok, éveket játszottam a lila-fehéreknél, ám az élet olykor más döntéshelyzetbe hozza az embert. A Vasassal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, és azt sem tartom kizártnak, hogy a jövő szombati, magyarországi bajnoki rajtig Angyalföldre szerződöm. Ha viszont maradok a Greuther Fürthnél, akkor megpróbálom visszaverekedni magam a kezdőcsapatba..."

Korcsmár számára nem mellékes, hogy a Vasasnál német edzője lenne, és hogy ha itthon hétről hétre bizonyít, számára is megnyílhat az út a franciaországi Eb-re utazó keretbe.

„Michael Oenninggel személyesen még nem találkoztam, de természetesen tudom, ki ő és milyen pályát futott be. Németországban rendkívüli tisztelet övezi, intelligens, széles látókörű, felkészült szakembernek tartják. Az elmúlt napokban többször is beszéltem vele telefonon, és persze, hogy ez is befolyásolhatja majd a döntésemet. Ha a Vasast választom, úgy kell teljesítenem, úgy kell futballoznom, hogy a csapat a segítségemmel bent maradjon az első osztályban, én pedig megint felhívjam magamra a figyelmet. De ne szaladjunk a dolgok elébe" – mondta Korcsmár.

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik