Vasas: nem súlyos a középpályás sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 11:12
Berecz Zsombor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas 22 éves játékosa bokasérülést szenvedett a Szekszárd elleni felkészülési találkozón.

Az angyalföldi klub tájékoztatása szerint az egyszeres válogatott középpályás sérülése nem súlyos, így csak néhány edzést kell kihagynia.

„Ma már szerencsére sokkal jobb az állapotom. Szombaton még volt egy kis véraláfutás a jobb bokámon, de hétfőre már az is elmúlt. Ez azt is jelenti, hogy nem kellett megröntgenezni, sem mágneses rezonancia vizsgálatot elvégezni. Ettől függetlenül még vannak fájdalmaim, érintésre még érzékeny a bokám, de nem olyan vészes. Összességében a sérülésem utáni ijedtségen kívül egyéb problémám nincs. Úgy gondolom, hogy már a hét közepén újra elkezdhetem az edzést” – idézi a vasasfc.hu Berecz Zsombort.

A Vasasban is nevelkedő futballista az ősszel tizenhét NB I-es bajnokin szerepelt a piros-kékek színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik