Vasas: Marijan Vlak szerint nem történt tragédia az MK-búcsúval

2011.10.26. 13:15
Címkék
A Vasas labdarúgócsapata kedden 3–2-es vereséget szenvedett Békéscsabán, így a Magyar Kupa negyedik fordulójában búcsúzott a további küzdelmektől. Marijan Vlak, a piros-kékek edzője szerdán a csapat hivatalos honlapjának, az fcvasas.com-nak értékelte a viharsarki összecsapást.

„Tudom, hogy egy másodosztályú csapattal játszottunk, és voltak gondjaink a kilencven perc alatt, de meggyőződésem, hogy ha az első percekben berúgjuk az ordító helyzetünket, akkor egészen másképp alakul a találkozó – értékelt a szerdai edzés előtt Marijan Vlak. – Aztán azonban védekezésbeli hibákat követtünk el: az első gólt bedobás után kaptuk, a másodiknál pedig kapusunk és védőink képtelenek voltak megszerezni a labdát. Ettől érthetően felbátorodtak a hazaiak, és az első félidő az övék volt. A fordulás után viszont kimondottan jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, csak éppen a gól hiányzott. Ilyen a labdarúgás. Három végzetes védelmi hiba megpecsételte a sorsunkat.”

„Szeretném hangsúlyozni, hogy nem történt katasztrófa. Ha győzünk, akkor sem minden rózsaszín, és ha veszítünk, akkor pedig nem minden sötét. Ez nem megfelelő hozzáállás. Ha nyerünk, attól még a hibákat is értékelni kell, és fordítva: ha veszítünk, attól még észre kell venni a pozitívumokat. Láttam én is, hogy miket rontottunk el, de emellett folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját” – mondta a horvát edző.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
25 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
30 perce

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
49 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
59 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik