Vasas: „Már jól kivehető a stadion elhelyezkedése” – képek

Vágólapra másolva!
2017.08.30. 18:42
null
Forrás: vasassc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas szakmai stábja Michael Oenning vezetésével meglátogatta az épülő Illovszky-stadiont. A Vasas honlapja képeket is közölt az építkezés jelenlegi állapotáról.

 

„Mostanra jutott el odáig az építkezés, hogy már jól kivehető a stadion elhelyezkedése a Fáy utca és Hajdú utca közötti területen. Megközelíthető a nyugati lelátó első szintje, tehát kezdenek érzékelhetővé válni a magasságok is. Testközelből figyelve már ez is nagyon izgalmas része a projektnek, amit szerettünk volna közösen megtekinteni. Fontos, hogy határidőre elkészüljön a beruházás, de ennél is nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy minőségi munkát végezzünk a kivitelezővel közösen” – mondta el Markovits László klubelnök a bejárás során.

Az új Illovszky-stadiont várhatóan 2018 nyarán adják majd át.

Forrás: vasassc.hu
Forrás: vasassc.hu

 

Forrás: vasassc.hu
Forrás: vasassc.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik