Vasas: az egyik válogatott marad, a másik a Vidihez mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 09:40
Korábban a Nemzeti Sport Online írt először arról, hogy a Vasas válogatott játékosai közül Vida Máté maradhat a csapatnál az NB II-ben is, míg Berecz Zsomborért és Hangya Szilveszterért a Fradi és a Videoton futhat versenyt. Azóta eldőlt, hogy Vida marad, míg Berecz után jó eséllyel Hangya is a fehérváriakhoz szerződhet.

Nem távozik a Vasastól a 22 éves Vida Máté, a középpályást 2019-ig élő szerződés köti a klubohz és nem is kíván távozni, a következő idénytől az NB II-ben is segíti csapatát. Vida Máté, a középpályást 2019-ig élő szerződés köti a klubohz és nem is kíván távozni, a következő idénytől az NB II-ben is segíti csapatát.

Továbbra sem dőlt el ugyanakkor, hol folytatja pályafutását Hangya Szilveszter. A Vasas 24 esztendős, védőként és középpályásként egyaránt bevethető játékosával kapcsolatban korábban jeleztük, hogy a Ferencváros és a Videoton is érdeklődik, de úgy tudjuk, a fehérvári együttes lesz a befutó, ugyanúgy, mint korábban Berecz Zsombor esetében.

Ami az edzőkérdést illeti: Michael Oenninget Urbányi István is követheti az angyalföldi kispadon, de új szakvezetőként felvetődött már többek között Bene Ferenc, Boér Gábor, Lucsánszky Tamás és Tomiszlav Szivics is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Király Botond (Csákvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Vít Benes (cseh, ?), Berecz Zsombor (Videoton),Felix Burmeister (német, Eintracht Braunschweig – Németország), Lubos Kamenár (szlovák, ?), Manjrekar James (kanadai, Midtjylland – Dánia, onnan Fredericia– Dánia, kölcsönbe), Jevhen Pavlov (ukrán, ?), Kire Risztevszki (macedón, ?), Vogyicska Bálint (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik