Vasas: a válogatott középpályás 3-4 hétig nem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.05. 20:21
A labdarúgó NB I-ben harmadik helyen álló Vasas hivatalos honlapján megjelent hír szerint Vida Mátéra három-négy hétig nem számíthat Michael Oenning vezetőedző.

A 20 éves középpályás – akinek Bernd Storck szövetségi kapitány három alkalommal adott lehetőséget a válogatottban – szombaton vakbélműtéten esett át.

„Pénteken edzés előtt begörcsölt a hasam, nagyon nagy fajdalmaim voltak – idézi a vasasfc.hu Vida Mátét. – Bevettem gyógyszert, mivel arra gondoltam, hátha csak egy gyomorrontás. Játszani akartam mindenképpen Mezőkövesden a hosszú kihagyás után. De a pénteki edzés után is ugyanaz a fájdalom volt jelen. Elmentem az orvosi ügyeletre, ahol egyből elküldtek a Honvédkórházba vakbélgyulladás gyanújával. Nem sokat teketóriáztak, szombaton meg is műtöttek. Körülbelül három-négy hét múlva térhetek vissza a csapat edzéseire.”

Vida Máté 2017-ben a Vasas négy tétmérkőzéséből csak egyen, a Dorog elleni Magyar Kupa-meccsen (4–0) lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik