Újpest: sérülés miatt hazatért a védő Belgiumból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 15:25
Litauszki Róbert, az Újpest labdarúgója sérülés miatt csütörtökön hazatért a csapat belgiumi edzőtáborából – adta hírül a lila-fehérek hivatalos Facebook-oldala péntek kora délután.

„Sajnos tegnap haza kellett utaznom, mert kisebb talpsérülést szenvedtem az egyik edzésen – idézi a forrás Litauszkit. – Egészen pontosan a talpizmom sérült meg, és úgy döntöttünk közösen a szakmai stábbal, hogy itthon kezeltetem. Természetesen kaptam itthonra edzéstervet, amit lelkiismeretesen végig is fogok csinálni, és bízom benne, hogy az első fordulóban már maximálisan bevethető állapotban leszek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik