Újpest: Rajczi Péteren kijött az elmúlt hetek munkája, fűre vágyik

2012.02.02. 11:30
Címkék
A kéthetes telki edzőtábor után újra a Megyeri úton, illetve az óbudai Oxygen Wellness műfüves pályáján készül az Újpest FC. Ezen a héten két edzőmeccs szerepelt a csapat programjában, majd következhet négy nemzetközi találkozó a törökországi Belekben. A felkészülés eddigi szakaszáról Rajczi Pétert beszélt az ujpestfc.hu-nak. 

„Most vagyok a legfáradtabb, éppen most jött ki rajtam az elmúlt hetek munkája. Ráadásul a térdemre és a vádlimra is kaptam egy rúgást, ami fáj egy kicsit, zavar is, de ettől függetlenül tudok játszani és edzeni is. Ezen a héten másfajta munkát végzünk mint Telkiben, de most is keményen dolgozunk” – mondta Rajczi Péter.

„Hiányzik a frissesség, a robbanékonyság és a koncentráció sem százszázalékos, emiatt a játékunk is pontatlanabb. De ez ilyenkor természetes is, és azon dolgozunk a következő időszakban, hogy a hibáinkat kijavítsuk és hatékonyabb legyen a játékunk. Őszintén szólva nagyon várjuk a törökországi edzőtábort és a füves pályát, mert a műfű már mindenkinek kemény. Bízom benne, hogy Belekben hasznos meccseket játszunk, amelyek jól szolgálják a felkészülésünket.”

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
13 perce

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
14 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
18 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
19 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
33 perce

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
48 perce

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
50 perce

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik