Újpest: őszre készül el a stadion; csúszik a CAS-döntés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 14:09
Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a stadionfelújításról és a CAS-döntésről is.

A beszélgetés során szóba került a FIFA büntetés is, amely szerint a jelenlegi és a következő téli átigazolási időszakban nem igazolhat a klub. A lila-fehérek a Nemzetközi Sport Választottbírósághoz (CAS) fordultak, kérve a döntés megváltoztatását, illetve felfüggesztését. Bíznak benne, hogy pozitív választ kapnak, de ennek időpontjáról még nincs információ.

„Azt mondja a szabályzat, hogy 60 nap az eljárási idő, de ez nálunk meghosszabbodott, hiszen 2 ügyet egyesítettek, és így jelen állás szerint pontos dátumot nem is tudunk mondani, illetve a bíróság az eljárás ezen szakaszában nem is mond erről semmit” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesüléseit Gyarmati Eszter.

„Kihívásokkal teli az Újpest helyzete. Voltak olyan játékosok, akikkel már mindenben megállapodtunk, szerettük volna aláírni a dokumentumokat, csak még várnunk kell vele, hiszen jelen állás szerint nem tudnánk kikérni a játékengedélyüket, és azt nem szerettük volna megtenni egyik játékossal sem, hogy kötünk egy munkaszerződést, és nem versenyezhet, nem játszhat tétmérkőzésen. Ez senkinek nem érdeke – mondta a helyzetről a klubvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorban. – Most nem tudtunk igazolni. Kölcsönből tudunk visszahívni játékost, illetve hosszabbítani tudtunk adott játékosokkal, amit meg is tettünk. A játékengedélyek nagy része már rendelkezésünkre áll.

Ha a helyzet nem változik, nagyobb feladat vár a fiatalokra. „Edzőtáborba is utaztak már fiatalok a kerettel, ez az elképzelés az edzőtől nem áll távol. Nyilván nem csak fiatalokkal szeretnénk erősíteni, hanem azért rutinosabb, tapasztaltabb játékosokkal is, és remélem, hogy erre meg lesz a lehetőségünk.”

A Szusza Ferenc stadion felújítása miatt az Újpest a Fáy utcában játssza mérkőzéseit a szezon első fordulóiban. Ez előreláthatólag október elejéig lesz így:

„A hírek szerint egy kis csúszásban van a projekt, úgyhogy úgy néz ki, hogy október elején tudunk visszatérni, jelenleg folyamatban vannak az építési munkálatok. Addig a Fáy utcában játsszuk a bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzéseinket.” a Nemzetközi Sport Választottbírósághoz (CAS) fordultak, kérve a döntés megváltoztatását, illetve felfüggesztését. Bíznak benne, hogy pozitív választ kapnak, de ennek időpontjáról még nincs információ.

„Azt mondja a szabályzat, hogy 60 nap az eljárási idő, de ez nálunk meghosszabbodott, hiszen 2 ügyet egyesítettek, és így jelen állás szerint pontos dátumot nem is tudunk mondani, illetve a bíróság az eljárás ezen szakaszában nem is mond erről semmit” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesüléseit Gyarmati Eszter.

„Kihívásokkal teli az Újpest helyzete. Voltak olyan játékosok, akikkel már mindenben megállapodtunk, szerettük volna aláírni a dokumentumokat, csak még várnunk kell vele, hiszen jelen állás szerint nem tudnánk kikérni a játékengedélyüket, és azt nem szerettük volna megtenni egyik játékossal sem, hogy kötünk egy munkaszerződést, és nem versenyezhet, nem játszhat tétmérkőzésen. Ez senkinek nem érdeke – mondta a helyzetről a klubvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorban. – Most nem tudtunk igazolni. Kölcsönből tudunk visszahívni játékost, illetve hosszabbítani tudtunk adott játékosokkal, amit meg is tettünk. A játékengedélyek nagy része már rendelkezésünkre áll.

Ha a helyzet nem változik, nagyobb feladat vár a fiatalokra. „Edzőtáborba is utaztak már fiatalok a kerettel, ez az elképzelés az edzőtől nem áll távol. Nyilván nem csak fiatalokkal szeretnénk erősíteni, hanem azért rutinosabb, tapasztaltabb játékosokkal is, és remélem, hogy erre meg lesz a lehetőségünk.”

A Szusza Ferenc stadion felújítása miatt az Újpest a Fáy utcában játssza mérkőzéseit a szezon első fordulóiban. Ez előreláthatólag október elejéig lesz így:

„A hírek szerint egy kis csúszásban van a projekt, úgyhogy úgy néz ki, hogy október elején tudunk visszatérni, jelenleg folyamatban vannak az építési munkálatok. Addig a Fáy utcában játsszuk a bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzéseinket.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik