Újpest: Olyan, mintha hazatértem volna - Ahjupera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 00:09
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Győri ETO FC-nél lejárt Jarmo Ahjupera szerződése, így hétfőtől Újpesten edz. A lila-fehéreknél a 2010–2011-es szezonban kölcsönben már futballozó észt támadó a klub hivatalos honlapjának elmondta, olyan, mintha hazatért volna Újpestre.
„Több csapattársamat is jól ismerem két évvel ezelőttről, a hangulat pedig az öltőzőben ugyanolyan jó mint akkor volt, szóval jó érzés újra itt lenni – mondta Ahjupera az ujpestfc.hu-nak. – Délelőtt fizikai felmérés volt, délután pedig hat a hat ellen játszottunk szűkített területen. Fárasztó nap volt, de nagyon élveztem az egészet, már csak azért is, mert amióta véget ért az NB II-es bajnokság, azóta nem tudtam csapattal együtt készülni. Intenzívek voltak az edzések, a hat a hat elleni játék is jó iramú volt, amilyennek lennie is kell. Nagyon jól éreztem magam két éve, őszintén mondom, szinte olyan volt, mintha hazajöttem volna, ezért is örülök, hogy visszatérhettem. Szeretném megköszönni a szurkolóknak és a klubnak is a bizalmat, ezt természetesen jó játékkal és gólokkal szeretném majd meghálálni.”„Várom már a belgiumi edzőtábort, ott tényleg minden csak arról szól majd, hogy minél jobban összecsiszolódjunk és hogy fejlesszük a csapatjátékot. Erős csapatok ellen játszhatunk majd, engem ez nagyon motivál már most is. Tavasszal hiányzott hét közben az az érzés, hogy valójában a hétvégi meccsekre készülök, de most már boldog vagyok azért, hogy hamarosan újra mérkőzéseken is pályára léphetek” – tette hozzá az észt támadó.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik