Újpest: „Nem fejezem be” – Kabát Péter üzent a „károgóknak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 18:34
null
Kabát Péter ezt a képet mellékelte az üzenetéhez (Fotó: Facebook/Kabát Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest rutinos támadója, Kabát Péter a másodosztályú Szigetszentmiklós ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen kisebb combizomsérülést szenvedett, és idő előtt el kellett hagynia a pályát. A találkozó után néhány szurkoló minden bizonnyal a 38 esztendős csatár visszavonulását sürgette, Kabátnak azonban meg sem fordult a fejében, hogy szögre akassza a stoplist. Az Újpest játékosának Facebook-üzenetét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

 

„Eszem ágában sincs, hogy befejezzem a labdarúgást!!! Ezt azoknak a károgóknak üzenem, akik már nem hisznek bennem és leírtak, de nekik és mindenkinek bebizonyítom, hogy lehet rám számítani, és fogok én még Újpest-mezben gólokat rúgni!!! Ezt csak azért írom, mert a szerdai edzőmérkőzésen kisebb sérülés miatt le kellett jönnöm a pályáról, de nem nagy a baj, és ha rajtam múlik, akkor ott leszek jövő szerdán a Magyar Kupa-meccsen a pályán!!!! Ezúton is köszönöm nektek, hogy vagytok, és hogy ennyien mellettem álltok!!! Köszönöm a pozitív üzeneteket és azt, hogy ennyien buzdítotok a folytatásra!!!! Hajrá, lilák!!!” – írta Kabát a Facebookon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik