Újpest: „Lenéztük a Pécset; kellett ez a két pofon”

Vágólapra másolva!
2015.03.06. 07:58
Az Újpest FC 2015-ben még nem nyert tétmeccset, miután az NB I-ben otthon kikapott a PMFC-től, majd a Magyar Kupa-negyeddöntő első meccsén gól nélküli döntetlenre végzett Gyirmóton. A DVSC elleni bajnokira készülő csapatkapitány, Balajcza Szabolcs szerint lehet, hogy szükség volt erre a két pofonra. 

„Csalódott vagyok a kupameccs miatt, még ha úgy is érzem, kedvező számunkra a döntetlen. Többet vártam a csapattól – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Balajcza Szabolcs, az újpestiek csapatkapitánya. – Nem tudom, miért kezdtük rosszul az idényt, néhányan talán kissé lenéztük a Pécset, azt hittük, magától jön az őszi produkció, ami szerintem már egészen jól nézett ki.”Balajcza Szabolcs, az újpestiek csapatkapitánya. – Nem tudom, miért kezdtük rosszul az idényt, néhányan talán kissé lenéztük a Pécset, azt hittük, magától jön az őszi produkció, ami szerintem már egészen jól nézett ki.”

„Lehet, kellett ez a két pofon ahhoz, hogy a folytatásra összeszedjük magunkat, egyelőre nem érzek a csapaton feszültséget a kudarcok miatt – tette hozzá a kapus, aki a vasárnapi bajnokira is előretekintett. – Általában a Debrecen ellen jól megy nekünk, mindig jó meccseket játszunk, az utóbbi kettőt megnyertük. Sok a sérültünk és az eltiltását töltő játékosunk, kevesen vagyunk, de a győzelemért utazunk.”

A két csapat őszi bajnoki mérkőzésén, a Szusza Ferenc Stadionban 1–0-ra győzött az Újpest, előtte a Szuperkupában 0–0 után tizenegyesekkel nyert a fővárosi együttes. Legutóbbi debreceni meccsükön, az új Nagyerdei Stadion első NB I-es találkozóján a DVSC győzött 3-1-re.

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 6., péntek
19.00 Paksi FC–Puskás Akadémia (tv: Sport1) Solymosi Péter
Március 7., szombat
14.00 Ferencváros–Győri ETO (tv: Duna)
Iványi Zoltán
16.00 Lombard FC Pápa–Dunaújváros PASE Andó-Szabó Sándor
16.00 Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István
16.00 Pécs–Szombathelyi Haladás Farkas Ádám
18.30 Videoton–Nyíregyháza Spartacus FC (tv: Sport1) Németh Ádám
Március 8., vasárnap
16.30 Honvéd FC–MTK Budapest (tv: Duna) Pintér Csaba
18.30 Debreceni VSC–Újpest FC (tv: Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik