Újpest: Lencse László érkezett Diagne pótlására – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 12:55
null
Lencse László a szezon végéig került Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)
A Nemzeti Sport Online információi szerint Lencse László, a labdarúgó NB I-ben tizenegyedik helyen álló Puskás Akadémia 27 éves támadója az Újpesthez szerződhet. Nem sokkal később a Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a megállapodás megszületett, Lencse fél évre, kölcsönbe érkezik a „lilákhoz”. A hírt később az Újpest is megerősítette.

 

Mint ismert, az Újpest továbbra is kereste az ősszel az NB I-ben tizenegy gólt szerző Mbaye Diagne utódját, aki nemrég Kínába igazolt. Korábban beszámoltunk róla, hogy a lila-fehérek a DVTK-nál mellőzött Miroszlav Grumics iránt is érdeklődnek, illetve már átigazolták a Vasassal szerződést bontó Lázok Jánost.

Lencse László 1988. július 2-án született Győrben, már fiatalon megmutatkozott tehetsége, hiszen 18 évesen gólkirálya lett az U19-es kiemelt bajnokságnak 2006-ban. Az MTK színeiben az első és második csapatban összesen 47 mérkőzésen 16 gólt szerzett 2007 és 2009 között. Ezután 2009 év végétől egészen a 2010–2011-es szezon végezetéig a Videoton játékosa volt, Fehérváron 23 mérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett. 2011 és 2012-ben a Kecskemét színeiben 21 mérkőzésen 15 gólt szerzett, majd két évet külföldön töltött a Hapoel Ironi Kirjat Smona és az Aszterasz Tripolisz csapatában. 2013-ban szerződtette a Puskás Akadémia, amelyben 16 mérkőzésen 13 gólig jutott – mutatta be új játékosát az ujpestfc.hu.

Lencse már kedden edzésre jelentkezik Nebojsa Vignjevics együttesénél, arról, hogy mikor lép először pályára lila-fehérben, az edzői stáb hamarosan dönt.

A Puskás Akadémia januárban Tischler Patrikot a Videotonnak adta kölcsön.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia), Lázok János (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Lencse László (Puskás AFC)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter, Gere Zoltán
Kiszemeltek: Chris Bonney (ghánai, Asante Kotoko – Ghána, próbajáték), Csima Péter (FC Grenchen – Svájc, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Vajon Lencse Lászlóval megnyeri az első bajnokiját az Újpest! Itt fogadhat rá! Vagy ellene...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik