HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.12.16 15:49 Frissítve: 2018.12.16 16:32

Újpest: Gyurcsóékkal is megmérkőznek a lilák Törökországban

Ezen a hétvégén búcsúznak a 2018-as évtől a labdarúgó NB I küzdelmei, az Újpest pedig már jelentkezett is a téli felkészülési programjával.

 

A lila-fehérek két hét pihenő után, január 2-án kezdik meg a téli felkészülést, s tíz nap múlva, január 12-én a törökországi Belekbe utaznak edzőtáborba, ahol négy gyakorló mérkőzés vár Nebojsa Vignjevics vezetőedző csapatára.

A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az első időpontra, január 16-ra még keresik az ellenfelet, de három nap múlva, január 19-én a fehérorosz élvonalban a BATE mögött második helyen álló Sahtyor Szoligorszk ellen lépnek pályára.

Újabb három nap múlva a lengyel élvonal 9. helyén álló Zaglebie Lubin ellen meccselnek, míg a zárásra – a jelenlegi tervek szerint – a Gyurcsó Ádámot foglalkoztató, s a horvát élvonalban hatodik helyet elfoglaló Hajduk Split ellen kerül majd sor január 24-én.

Ezt követően másnap, január 25-én érkezik haza a lila-fehér alakulat.

2019.01.15 15:05:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Szerhij Rebrov csapata gól nélküli döntetlent játszott a román élvonalbeli alakulattal.

2019.01.15 08:36:57

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

A kapus mindig a rögös utat választotta, így eszébe sem jut, hogy szögre akassza a kesztyűt.

2019.01.14 15:24:47

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Gheorghe Hagi irányította Viitorul ellen hiába sikerült egyenlíteni, a románok újabb gólt szereztek.

2019.01.11 23:32:24

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu