Újpest-FTC: Orosz szerint az edző, Doll szerint az orvosok döntenek Geráról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.20. 07:34
null
Játszik vagy sem? Egyelőre nehéz megmondani, hogy Gera ott lesz-e az Újpest elleni derbin (Fotó: Mirkó István)
Továbbra sem tűnik egységesnek az Újpest elleni vasárnapi derbire készülő Ferencváros labdarúgócsapatának kommunikációja a sérüléssel bajlódó Gera Zoltánnal kapcsolatban.

A Puskás Akadémia elleni 2–1-re megnyert vasárnapi bajnoki után a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll úgy fogalmazott, hogy a válogatott edzőtáborában megsérülő Gera Zoltánt tulajdonképpen elvették a Fraditól, mert a nemzeti csapat nem kérte ki a klub véleményét a támadó terhelhetőségéről, arról hogy milyen munkát végezhet. Sérülése miatt pedig nem szerepelhetett a PAFC ellen.

Nagyjából ezzel egy időben az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál arról beszélt a Franzstadt Médiának, hogy Gera már a Puskás Akadémia ellen is pályára léphetett volna, de nem akartak kockáztatni a derbi előtt. Később az MLSZ is reagált az ügyben, hogy kommunikációs zavarok vezethettek Doll nyilatkozatához, ugyanis a válogatott, az edzői szavaival ellentétben, kapott tájékoztatást a klubtól Gerával kapcsolatban.

Nos, a jelek szerint a támadóval kapcsolatos kommunikáció továbbra sem egységes a Ferencvárosnál. A klub a honlapján, a fradi.hu-n szombat reggelig semmilyen tájékoztatást nem adott a játékos sérülésével kapcsolatban (a Fradinál az a bevett gyakorlat, hogy a sérültekről nem adnak tájékoztatást), így pontosan nem lehet tudni, milyen problémája van Gerának. Ugyanakkor Doll és Orosz Pál pénteken is egymásnak némileg ellentmondóan beszélt a játékosról.

„Gera Zoltán már a csapattal edz, vasárnapi játékáról az orvosi stáb dönt” – mondta Doll az MTVA-nak.

Orosz Pál pedig a Sport Klub Dodzsem című műsorában fogalmazott úgy az új szerzemény Lamah-val és Gerával kapcsolatban, hogy a szakmai stábon múlik, beállítják-e őket vagy sem az Újpest elleni meccsre.

Ezek alapján nehéz eldönteni, hogy Gera milyen állapotban is van valójában, és ki mondja majd ki a végső szót a holnapi szereplésével kapcsolatban.

Orosz Pál Gera Újpest elleni játékáról a videóban 8:40-től beszél

LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 19., péntek
19.00

Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1

Solymosi Péter
Szeptember 20., szombat
14.30
Nyíregyháza Spartacus˜–Győri ETO (Sport1)
Vad II István
16.30
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd (M1)
Szabó Zsolt
18.30
MTK Budapest–Dunaújváros PASE
Kassai Viktor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Sport1)
Andó-Szabó Sándor
20.30Puskás Akadémia–Lombard Pápa (Sport1)
Erdős József
Szeptember 21., vasárnap
16.30
Újpest FC–Ferencváros (Duna)
Farkas Ádám
18.30
Debreceni VSC–Kecskeméti TE (Sport2)
Bognár Tamás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik