Újpest–FTC: a vendégek új igazolása a hétvégén debütálhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.10. 14:07
null
Thomas Doll variációs lehetőségei megnőttek, már Pintér Ádám is bevethető (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros csapatában éppen a hétvégi, Újpest elleni derbin debütálhat Pintér Ádám. Az FTC százszázalékos mérleggel várja az összecsapást, Thomas Doll vezetőedző amondó, ez sokkal jobb helyzet, mintha hét vereség után vágnának neki a mérkőzésnek…

Bár Pintér Ádám csaknem egy hónapja aláírt a zöld-fehérekhez, sérülése miatt még nem lépett pályára az első csapatban. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos az NB III-as együttesben már lehetőséget kapott az előző hétvégén, így az Újpest elleni mérkőzésre bevethető állapotba került.

AZ ÜLLŐI ÚTON LÉPTETIK BE A FRADISTÁKAT
Az új Üllői úti stadionban gyülekeznek a szombati, Újpest elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre (kezdés: 20.30) utazó ferencvárosi szurkolók, akiknek a beléptetését is ott végzik majd el. További részletekről itt olvashatnak.

„Örülünk neki, hogy a válogatott játékosok épségben visszaérkeztek – kezdte meg a sajtótájékoztatót Thomas Doll vezetőedző. – Gera Zoltán Észak-Írországban pályára lépett, és immár Pintér Ádám is bevethető. Még nem tudom, kezdő lesz-e, ez szombat este kiderül. Két sérültünk van, Gyömbér Gábor és Batik Bence.”

„A mérkőzés után tudom megmondani, hogy a válogatott meccsek miatt beiktatott bajnoki szünet pozitív volt-e a számunkra. A válogatottból visszatérő játékosoknak vissza kell állniuk arra, amit mi játszunk. Igaz, mivel profi labdarúgókról beszélünk, ezzel nem lehet probléma. Ma volt edzésünk, nem tűnt úgy, hogy ez gondot okoz.”

„Hogy milyen érzés hét győzelemmel, hibátlanul várni a találkozót? Inkább így, mint hét vereséggel… Mindenhonnan ezt halljuk, így könnyen elégedetté tehet minket, fontos figyelnünk rá, hogy ne legyen így. Ugyanakkor a derbi során senki sem a tabellát fürkészi majd.”

Doll elmondta, nem látta az Észak-Írország–Magyarország találkozót, mert Németországban nem közvetítették, de úgy hallotta, Nagy Ádám jó teljesítményt nyújtott. Örül neki, hogy ilyen fiatalon debütált a felnőttválogatottban, és mindenképpen kikéri Bernd Storck véleményét róla.

Hajnal Tamás szerint lesznek olyan szituációk, amikor hideg fejjel kell dönteniük és nem szabad, hogy az érzelmek uralják őket. Radó András, aki a nyáron majdnem Újpestre került, nem tart a hazai szurkolók haragjától. Tudja, hogy valószínűleg nem kap szeretetet, de már Haladás-játékosként sem kedvelték, és hozzá van szokva az ilyen helyzetekhez.

LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., szombat
18.00 Bp. Honvéd–Vasas
Andó-Szabó Sándor
18.00 Puskás Akadémia–Haladás
Vad II István
18.00 Békéscsaba–DVTK
Erdős József
18.00 Paks–Videoton
Iványi Zoltán
18.00 DVSC–MTK (Tv: M4)
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Ferencváros (Tv: M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik