Újpest-FTC: a Haladás-ZTE és a Partizan-Zvezda között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.17. 12:34
A korábbi szombathelyi labdarúgó, Nagy Gábor nélkül az elmúlt időszakban elképzelhetetlen az Újpest középpályája. A játékosnak a vasárnapi lesz az első Ferencváros elleni derbije a lila-fehérek mezében, az ujpestfc.hu-nak erről nyilatkozott.

„Amióta idekerültem, az első perctől kezdve azt sulykolják belém, hogy ez az év mérkőzése, ezt a meccset mindenáron meg kell nyerni és ez a legfontosabb összecsapás a bajnokságban. Szóban, gondolatban segítettek megtapasztalni, hogy mit jelent a derbi. Hamarosan a pályán is érzékelni fogom. Tudom, hogy ilyen esetben nem számít a helyezés. Be kell tartani [Nebojsa] Vignjevics mester utasításait, és nyerni fogunk. Teljes gőzerővel készülök az FTC ellen. Nagyon várom a derbit! Örülök, hogy a részese lehetek!” – mondta az egyszeres válogatott Nagy Gábor.Nagy Gábor.

„Élőben még nem láttam derbit, de a televízióban mindig megnéztem. Mindegyik »félelmetes« mérkőzés volt, a tévénéző számára is igen ritka pillanat, amikor ilyen páratlan hangulat uralkodik egy magyar stadionban. Szombathelyen a Haladás–Zalaegerszeg meccs számít rangadónak, az is hasonló az Újpest–Fradihoz, de csak kicsiben. A ZTE az ősi rivális, és ha nem is csordultig, de ilyenkor szépen megtelnek a lelátók.”

Dusan Vasziljevics a klubhonlapnak beszélve ugyancsak szóba hozott egy másik derbit, a belgrádi Partizan–Crvena zvezda párharcot. „Az is nagy presztízsű csata. Olvastam, hogy egy listán az Újpest–Fradi lett a kilencedik, igaz, a Partizan–Crvena zvezda az első. Szerintem nincs ekkora különbség, és ez is nagyon nagy derbi Európában” – mondta a szerb légiós, aki a kupameccseket is beszámítva már a nyolcadik derbijére készül.

„Mindenki tudja, milyen fontos a derbi számunkra és a szurkolóknak. Nagyon várom a meccset. Remélem, hogy teljesen rendben leszek, és megnyerjük az összecsapást. A bokám sérült meg, pihentetnem kellett, ám bízom benne, hogy a héten már tudok edzeni, és készen állok majd a derbire” – tette hozzá a légiós.

Kabát Péter, a negyedik kerületiek műtét után lábadozó csatára is győzelmet remél a csapattól vasárnap, erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt. „Nehéz meccset várok, de hazai pályán mi vagyunk az esélyesebbek. Biztosan telt ház lesz, sok néző jön ki a stadionba. Egy kicsi plusz még hiányzik nálunk támadásban, ám ezzel együtt szerintem jobb csapat vagyunk a Fradinál” – mondta Kabát, aki szerint riválisuk Muhamed Besic, Leonado és Julian Jenner távozásával gyengült, s ők Gera Zoltán érkezése ellenére hiányozhatnak a zöld-fehéreknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik