Újpest FC: a lila-fehér klub két pert nyert az MLSZ ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.18. 14:32
A Sport Állandó Választott Bírósága a csütörtöki tárgyalásokon két, Újpest FC-t érintő ügyben hozott határozatot, és mindkétszer a lila-fehér egyesületnek adott igazat az MLSZ-szel szemben – olvasható a klub hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu-n.

Az Újpest FC a honlapján a következőket adta hírül:

 

„A 2008–2009-es szezon 30. fordulójában lejátszott Újpest–Fehérvár bajnoki mérkőzés kapcsán történt szurkolói rendzavarások miatt lefolytatott fegyelmi eljárás határozatait a bíróság megváltoztatta, és az eljárást megszüntette. Erre tekintettel az ügyben eddig született valamennyi – a zárt kapus büntetést elrendelő, és a kétmillió forint pénzbüntetést alkalmazó – határozat hatályát vesztette.

A bíróság megállapította továbbá, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megsértette a fegyelmi szabályzatban az eljárás lefolytatására nyitva álló 5 napos jogvesztő határidőt, ezért az ügyben eddig született valamennyi határozat sérti az MLSZ fegyelmi szabályzatát.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavaly a 2. fordulóban megrendezett Újpest FC–Kecskemét bajnoki mérkőzés (ezen jogsértő határozat alapján) jogellenesen került zárt sportlétesítményben megrendezésre – súlyos anyagi és erkölcsi kárt okozva klubunknak és szurkolóinknak.

A másik ügyben is helyt adott a bíróság az Újpest FC kereseti kérelmének: a 2009. október 30-án lejátszott Debrecen–Újpest FC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban meghozott, 300 ezer forint pénzbüntetést kiszabó fegyelmi határozatokat is megváltoztatta, és klubunkat felmentette a fegyelmi vétség elkövetésének vádja alól.

A bíróság egyelőre szóban hirdette ki az ítéleteket, és várhatóan a jövő héten küldi meg klubunk részére.

A két ügyben dr. Schlotthauer Péter ügyvéd képviselte az Újpest FC-t."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik