Újpest: Cvejba úgy beszél az apjával, mint játékos az edzőjével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 16:31
Szandro Cvejba, az Újpest orosz védője gyakran beszél korábbi válogatott édesapjával, aki sok tanáccsal látja el.

Az Újpest a Ligakupában az 1. fordulóban a Vasast, a 4. fordulóban pedig a Videotont verte meg egy góllal. A győztes találatot mindkét esetben Szandro Cvejba szerezte az utolsó pillanatokban.

„Már sokan viccelődtek ezzel az öltözőben, hogy én csak a kilencvenedik perc után tudok gólt szerezni – mondta Szandro Cvejba az ujpestfc.hu-nak. – Örülök, hogy segíthetem a csapatot. Persze a góllövés nem menne a csapattársaim nélkül. Az utolsó percekben döntjük el a mérkőzéseket, ez azt jelenti, hogy mindenképpen győzni akarunk és nagyon motiváltak vagyunk.”

Cvejba édesapja, Ahrik Cvejba a Szovjetunió, a FÁK, Ukrajna és Oroszország válogatottjában összesen 34 alkalommal lépett pályára, részt vett az 1990-es vb-n és az 1992-es Eb-n is. Tud tehát miről mesélni fiának.

„Gyakran beszélgetek édesapámmal telefonon, és kikérem a tanácsát – folytatta Cvejba. – A fociról úgy beszélgetünk, mint edző a játékosával, és nem úgy, mint apa a fiával. Ugyanazon a poszton játszom, mint ő (belső védő). Sok példával tudja segíteni a munkámat. Úgy érzem, amióta Újpesten vagyok, rengeteget fejlődtem, szeretnék mindig jobb és jobb lenni. Mindennap fejlődnöm kell, hiszen fiatal vagyok még. Fel kell nőnöm a feladathoz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik