Újpest: Balajcza beszélt az edzővel, fontos döntést hoztak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.14. 21:08
Szombaton a Bp. Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen nem Balajcza Szabolcs védi az Újpest labdarúgócsapatának kapuját. Ezt a kapus a klub honlapján megjelent levelében tudatta a lilák szurkolóival.

Íme, Balajcza Szabolcs sorai:

„Sziasztok! A pénteki nap folyamán hosszasan egyeztettem Vignjevics mesterrel, és mivel ezen a beszélgetésen fontos döntést is hoztunk, úgy gondoltam, hogy – a klubvezetés után – erről először Benneteket, csapatunk hűséges szurkolóit tájékoztatlak először. Edzőnkkel részletesen elemeztük az elmúlt hetek történéseit, fókuszálva természetesen az én teljesítményemre, és végül abban maradtunk, hogy a szombati, Honvéd elleni mérkőzésen nem kapok szerepet. Szeretném hangsúlyozni, hogy kifejezetten jó hangulatú és konstruktív megbeszélés volt, amelynek során Nebojsa Vignjevics megerősített számomra fontos dolgokban, így abban is, hogy a későbbiekben ugyanúgy számít rám, mint korábban. Ami pedig engem illet: ismertek, eszemben sincs feladni, mostantól kettőzött erővel fogok küzdeni, hogy minél hamarabb visszakerülhessek az Újpest FC kapujába. Hajrá, lilák!”

Balajcza Szabolcs, csapatkapitány

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik