Újpest: az FC értetlenül áll az UTE közleménye előtt – reakció

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 16:44
null
A szurkolók többször jelezték, a régi címert preferálják (Fotó: Meder István)
Az Újpest FC labdarúgóklub hivatalos honlapján válaszolt az anyaegyesület Újpesti Torna Egylet szerdai közleményére, s jelezte, továbbra is nyitott a régi címer visszaállítására. Az UTE néhány órával később ismét reagált.

Az Újpest FC a 2017–2018-as idény előtt cserélte le előző címerét. Mivel a döntéshez a kisebbségi tulajdonos UTE nem járult hozzá, az anyaegyesület pereskedni kezdett. Első fokon az FC-nek, másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróság, majd május végén a Kúria úgy határozott, maradhat az új logó a futballistáknál.

Július 12-én a két fél tárgyalóasztalhoz ült, az egyeztetés után az UTE nyilvánosságra hozta, az FC hétpontos feltételrendszerhez köti a régi címer visszaállítását.

Az UTE erről csak elnökségi ülésen és a közgyűlés felhatalmazásával hozhat döntést. Öt nappal később az anyaegyesület közleményt adott ki, melyben jelezte, nem fogadja el az Újpest FC feltételeit.

A Roderick Duchatelet tulajdonában lévő, Újpest FC-t működtető kft. csütörtökön reagált az UTE szerdai megnyilvánulására.

„A július 12-i közös megbeszélésen az Újpest FC nyitottan állt a régi címer visszaállításához, és ezt az álláspontját most is fenntartja.

A felek megbeszélése után az UTE azt az ígéretet tette, hogy az Újpest FC pontjait, melyek feltételei a címer visszaállításának, közgyűlésen megvitatják és egy következő személyes megbeszélésen tájékoztatják az Újpest FC-t erről, hivatalos keretek között.

Az üzleti titkokat is érintő beszélgetés zárt ajtók mögött, együttműködésre nyitottan került lefolytatásra. Végezetül az UTE képviseletében Őze István úr tájékoztatta a szurkolókat arról, hogy az egyeztetések tovább folynak és ehhez mind az UTE, mind pedig az Újpest FC partnerként áll hozzá, ezt bizonyította a közös sajtóközlemény is.

A július 12-i egyeztetés értelmében az Újpest FC továbbra is nyitott arra, hogy megegyezzen az UTE-val, ezért értetlenül áll a július 17-én, social média felületen közzétett „hivatalos” közlemény előtt.

Továbbra is várjuk, hogy a megbeszéltek alapján az Újpesti Torna Egylet felvegye velünk a kapcsolatot a tárgyalások folytatása vagy lezárása végett, ahogy azt a szurkolók és az Újpest FC vezetése és jogi képviselője előtt megígérték” – olvasható az ujpestfc.hu-n megjelent nyilatkozat.

FRISSÍTÉS: az UTE néhány órával az Újpest FC csütörtöki nyilatkozata után ismét reagált.

„A 2019. július 17-i levelünkben egyértelművé tettük, hogy az Újpesti Torna Egylet kizárólag nyilvánosság előtt, transzparens módon, a szurkolói csoportok, a sajtó, és az érdeklődők teljes bevonásával hajlandó tárgyalni tovább a címer visszaállításáról.

Nyilatkozatunkból következően a címerrel kapcsolatos megkeresésekre, és levelezésre is teljesen alkalmas, és kellően nyílt a közösségi médiafelület, ezért semmilyen zárt levelezést a kérdésben nem kívánunk folytatni.

Az UTE a fentebb hivatkozott levelében világossá tette, hogy nem fogadja el a hétpontos feltételrendszer hat pontját, mivel azok nem a címerhez köthető feltételek, illetve azok egy része egyáltalán nem tartozik az egyesület döntési kompetenciájába.

Az UTE címerügyben kizárólag a címer visszaállítástól, annak módjáról és idejéről, feltételeiről kíván egyeztetni. Az Újpest FC hét feltételéből egy volt címerrel kapcsolatos.

Nem tartoznak a címerügyhöz (pl. ismeretlen jogcímű pénzkövetelések, pl. a labdarúgó utánpótlás kérdései, pl. az UTE pályáinak UTE sportolókon kívüli használatának kérdései, pl. az Újpest 1885 Kft. tulajdonjogi kérdései, vagy pl. adózási kérdésekben kizárólag a Magyar Állam és az illetékes helyi önkormányzat rendelkezik hatáskörrel). Az ilyen jellegű felvetések egyoldalú és tisztességtelen, vagy abszurd (adózási követelések) kategóriába tartoznak.

Az UTE továbbra is elutasítja a társasági jogsértéssel megvalósított egyoldalú címerváltoztatást, és ragaszkodik a tradicionális címerhasználathoz. A hagyományos címerrel kapcsolatban az egyesület a konstruktív és nyílt tárgyalásokra készen áll, mindaddig várja az Újpest FC címer visszaállítással kapcsolatos pozitív lépéseit” – jelent meg az anyaegyesület Facebook-oldalán.





Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik