Újpest: az év csapatába is bekerült uruguayi védő érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.22. 19:41
null
Rojo remek fogásnak ígérkezik (Forrás: tenfield.com.uy)
Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy rutinos uruguayi labdarúgóval erősödött a klub: Rodrigo Rojo a CA Fénixtől érkezik, de jelenleg Liege-ben edz, és különböző orvosi felméréseken esik át.

 

A lila-fehérek ötéves szerződést kötöttek az uruguayi balhátvéddel, Rodrigo Rojóval. A 25 esztendős, a középpálya bal szélén is bevethető játékos előző klubja a CA Fénix volt, ahol még egy évig élt szerződése. Korábban megfordult a montevideói River Plate és a Rampla Juniors együttesében is, tapasztalt élvonalbeli játékosnak számít; sőt egy lap beszavazta az elmúlt idény uruguayi álomcsapatába!

2010-ben az olimpiai válogatott bő keretében is helyet kapott, de a tornára végül nem vitte ki a csapatot irányító Óscar Tabárez.

Értékét a transfermarkt.de félmillió euróra teszi, azaz Rojo remek fogásnak ígérkezik – külföldi források szerint azonban nem az Újpesthez, hanem a Standard Liege-hez írt alá. A titok nyitja: a dél-amerikai játékos mindössze az orvosi vizsgálatokon esett át Belgiumban, ez okozhatta a félreértést.

A belga klub ezt Twitter-csatornáján már tisztázta is.

„Tekintettel arra, hogy a felkészülési időszaknak Magyarországon már vége, az uruguayi labdarúgó jelenleg a Standard Liege csapatánál edz és vesz részt felméréseken. A belga élvonalbeli klub és az Újpest FC már az előző szezonban is eredményesen dolgozott együtt, és ez az eset is jól illusztrálja, hogy mennyi lehetőség van az együttműködésben" – olvashatjuk erről a magyar klub honlapján, az ujpestfc.hu-n.

Az átigazolás anyagi részletei egyelőre nem kerültek nyilvánosságra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Berat Ahmeti (albán, KF Pristina – Koszovó), Forró Gyula (KTE), Holdampf Gergő (ZTE), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe), Aristote Mboma (kongói-finn, FC Honka – Finnország), Nagy Gábor (Haladás), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II – Németország), Vadász Viktor (DVTK), Rodrigo Rojo (CA Fénix)
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Nömme Kalju – Észtország), José María Antón (spanyol, ?), Henri Eninful (togói, KTE – kölcsön után végleg), Juanan (spanyol, ?), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Lázár Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Zulte-Waregem – Belgium?), Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza, majd onnan Lierse – Belgium), Nikolas Proesmans (belga,?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Zamostny Balázs (Haladás – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Guzmics Richárd (Haladás), Obeida Hattab (izraeli, legutóbb Hakoah Ramat Gan – Izrael), Németh Márió (Haladás)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik