Újpest: Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk – Balajcza Vignjevicsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 12:22
Tizenegy év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesttől Balajcza Szabolcs, aki a Borsnak elmondta, az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszélt Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel.

„Hol védtem, hol nem. Egyszer leszedték rólam a kapitányi karszalagot, majd visszadták, de nem csak a pályán szerepeltettek egyre kevesebbet, nem is emlékszem, csapatkapitányként mikor voltam utoljára nyilvános eseményen, de még a klub újságjából is ki akartak venni. Nem tudom mi ennek az oka, én nem bántottam senkit” – idézi Balajcza szavait a borsonline.hu.

„Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk – mondta az együttes edzőjével, Vignjeviccsel kapcsolatban. Az edző nemrégiben azt nyilatkozta, hogy vége a kapus újpesti karrierjének – Hozzám is eljutott, amit mondott, és ezek után nincs miről beszélni, még ha fel is ajánlják a szerződéshosszabbítást, nem valószínű, hogy elfogadom.”

A kapus szerdáig bejelenti, melyik csapatnál folytatja pályafutását, valószínűleg az NB II-be feljutó Győr lesz a befutó.borsonline.hu.

„Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk – mondta az együttes edzőjével, Vignjeviccsel kapcsolatban. Az edző nemrégiben azt nyilatkozta, hogy vége a kapus újpesti karrierjének – Hozzám is eljutott, amit mondott, és ezek után nincs miről beszélni, még ha fel is ajánlják a szerződéshosszabbítást, nem valószínű, hogy elfogadom.”

A kapus szerdáig bejelenti, melyik csapatnál folytatja pályafutását, valószínűleg az NB II-be feljutó Győr lesz a befutó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik