nemzetisport.hu 2019.10.18 14:47 Frissítve: 2019.10.19 10:19

Újpest: „Amikor a Fradi ellen készülünk, az edzésen is agresszívebbek vagyunk”

Szombaton rendezik meg a labdarúgó NB I-ben az évad első derbijét: az Újpest FC a Ferencváros vendége lesz a Groupama Arénában. A lila-fehérek legutóbb 2015-ben tudták legyőzni ősi riválisukat – azon a találkozón az NSO Tv-nek nyilatkozó Balázs Benjámin is ott volt a kezdőcsapatban, aki bízik benne, hogy négy év után ismét sikert ünnepelhetnek. Az újpestiek meg is tesznek ezért mindent, már az edzéseken is sokkal agresszívebbek az egymás elleni játék során. Kapusukkal, Banai Dáviddal is beszélgettünk, aki bár játékosként csak a második felnőtt derbijére készül, már gyerekként is ott szurkolt a rangadókon a lelátón, akár idegenben is.

 

 

Balázs Benjámin visszaemlékezett arra a bizonyos 2015-ös mérkőzésre, amikor az Újpest legutóbb győzött a Ferencváros ellen.

„Kezdőként léptem pályára, talán hetven percet játszottam. Nagyon nagy élmény volt, mert mi voltunk az első magyar csapat, amelyik tétmeccsen győzni tudott a Groupama Arénában, ráadásul a második helyen teleltünk. Nagyon nagy ünneplés volt utána, derbit nyerni mindig is nagy dolog. Sajnos, ez már négy évvel ezelőtt volt, ideje lenne megismételni.”

Az újpestiek kapusa, Banai Dávid még csak a második felnőtt derbijére készül, ám az utánpótlásban jó néhány alkalommal szerepelt a Ferencváros ellen.

„Már akkor is volt bennünk tűz. Volt olyan edzőnk, aki újpestiként nőtt fel a futballban, és próbálta nekünk átadni, hogy ez mit is jelent. Szerintem már más, mint régebben volt, de utánpótlásban is az Újpest–Fradi az Újpest–Fradi.”

A játékosok az NSO Tv videójában mesélnek arról, mennyiben telik máshogy Újpesten egy derbi előtti hét, hogy mit jelent számukra ez a mérkőzés, illetve, hogy Feczesin Róbert mennyit számíthat egy ilyen találkozón.

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC
Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Paksi FCFelcsút, Pancho Aréna

17.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK

Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Kaposvár–KisvárdaKaposvár, Rákóczi Stadion
17.00: ZTE FC–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Ferencváros–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19–  6 +13  21
  2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12–  7   +5  18
  3. Ferencvárosi TC 7 5 1 1 10–  5   +5  16
  4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13–  8   +5  14
  5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14   –2  10
  6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14   –3  10
  7. Paksi FC 8 3 1 4   9–13   –4  10
  8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13   +1    9
  9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12   +2    8
10. Budapest Honvéd 8 2 1 5 10–15   –5    7
11. Diósgyőri VTK 8 2 1 5   6–15   –9    7
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6   7–15   –8    6

 

2019.12.11 09:53:35

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ha a védőn múlna, nem hezitálna a karrierje lezárulta után is a fehérvári klubnál maradni.

2019.12.09 22:12:38

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

Hatvan éve jelent meg a sportirodalom egyik legabszurdabb műve, az 1956-os forradalom után Nyugatra szökött futballistákról.

2019.12.10 14:04:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A nigériai csatár ilyen gólátlagot még nem produkált. Bódi Ádám 202 napja, Babati Benjámin 202 meccse.

2019.12.09 13:23:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az Újpest játékosa Curtis, Ogli G és Majka zenéjét szereti. És sokat köszönhet Nikolicsnak.

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.