Újpest: „A játékosoknak el ne mondják, ha javul a helyzet”

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 08:41
Nebojsa Vignjevics, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője a DVTK elleni vasárnapi győzelem (2–0) utáni értékelésében elmondta: játékosait inspirálja „az utolsó meccs" légkör, valamint a nehéz helyzetben lévő klub mellett kitartó szurkolók töretlen biztatása.

„Mindegyikük pozitív személyiség, megértik, hogy muszáj játszani, bizonyítani – jellemezte játékosait Nebojsa Vignjevics. – Mindemellett jók a képességeik is. Ha csak háromszáz ember lenne a lelátón, lehet, nem lennének ennyire motiváltak, így azonban nagyon is azok. Nekem pedig ezáltal sokkal könnyebb a dolgom. A játékosokkal együtt próbáljuk a legjobbunkat nyújtani.”Nebojsa Vignjevics. – Mindemellett jók a képességeik is. Ha csak háromszáz ember lenne a lelátón, lehet, nem lennének ennyire motiváltak, így azonban nagyon is azok. Nekem pedig ezáltal sokkal könnyebb a dolgom. A játékosokkal együtt próbáljuk a legjobbunkat nyújtani.”

A szerb tréner viccesen hozzátette: kérte a vezetőket, ha rendeződik a klub helyzete – amiben mindannyian nagyon bíznak –, ne mondják el a játékosoknak, mert „ebben az állapotban nagyon jók vagyunk".

„A vér azon a bizonyos helyen, az hiányzott. És persze a fegyelem – ezek már a vesztes fél szakvezetőjének, Tomiszlav Szivicsnek a meccs utáni szavai. – Álomszerű meccs lehetett ez az Újpestnek, kapott két könnyű gólt, a másodikat mondjuk a játékvezető adta. Persze nem futballoztunk úgy, ahogy kellene, ahogy elvárható volna, csakhogy sok a negatív energia csapaton belül és azon kívül is... Ami persze nem új keletű Miskolcon."

A tréner hozzátette: sosem akar játékost felelőssé tenni a nyilvánosság előtt, mivel eddig is csapatként voltak sikeresek.

„Ezúttal nem voltunk (egyben). Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra, azért mondtam el ennyit, mert nem akarom becsapni a szurkolókat, nehogy azt higgyék, minden szuper. Ezért nem az a csapat játéka sem."

Az újságírói felvetésre, miszerint a vasárnapi mérkőzésre hatással lehetett-e, hogy a megelőző fordulóban kritizálta a játékvezetőket, Szivics így reagált:

„Nem hiszem, hogy azért játszottunk rosszul. De legyen Tomiszlav Szivics a legnagyobb baj Diósgyőrben."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik