Újpest: a gyerekek vevők Erős Károly mentalitására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.14. 20:02
Ebben a szezonban Erős Károly, az Újpest korábbi középpályása irányítja az UTE U19-es labdarúgócsapatát. Az egykori közönségkedvenc edzőként a pályán tőle látott mentalitást akarja átadni.

„Megtiszteltetés, hogy az UTE U19-es, végzős korosztályát vezethetem – idézi Erős Károlyt az UTE Labdarúgó Akadémia Facebook-oldala. – Számomra ez szakmai előrelépés, és köszönöm a lehetőséget. Nagyon fontos lépcsőfok ez a játékosok számára, hiszen jövőre sokuknak már a profi labdarúgásban kell megállni a helyüket. Minden egyes nap azt sulykolom beléjük, hogy a legfontosabb, hogy felnőjenek az előttük álló feladathoz. A leglényegesebb a kitartás, hiszen előbb-utóbb mindenkinek eljön a lehetőség, amivel élni kell. Ekkor viszont készen kell állni arra, hogy megmutassák magukat.Erős Károlyt az UTE Labdarúgó Akadémia Facebook-oldala. – Számomra ez szakmai előrelépés, és köszönöm a lehetőséget. Nagyon fontos lépcsőfok ez a játékosok számára, hiszen jövőre sokuknak már a profi labdarúgásban kell megállni a helyüket. Minden egyes nap azt sulykolom beléjük, hogy a legfontosabb, hogy felnőjenek az előttük álló feladathoz. A leglényegesebb a kitartás, hiszen előbb-utóbb mindenkinek eljön a lehetőség, amivel élni kell. Ekkor viszont készen kell állni arra, hogy megmutassák magukat.

Fontos, hogy a szakmai munka mellett emberileg is nevelni akarjuk a játékosokat. Minél többet szeretnék megtanítani és átadni abból a húszéves pályafutásból, amit magamba szívtam. Ahogy látom a gyerekek nagyon vevők az általam képviselt mentalitásra. Azt gondolom, többet is kaptam, mint amit vártam.

Az idénytől azt várom, hogy azt az UTE-stílust vigyük tovább, amit az elmúlt években a szakmai stáb elkezdett kialakítani. A nézők azt a megalkuvást nem tűrő játékot lássák a pályán, ami mindig is jellemezte az Újpestet. Hiszen ez a klub mindig is Magyarország legnagyobb egyesülete lesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik