Újonc védi az Újpest kapuját a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 11:00
null
Horváth Tamás mindig úgy készült, hogy eljön számára a nagy pillanat, és vele kezdődik az Újpest összeállítása (Fotó: Tumbász Hédi)
Balajcza Szabolcs, az Újpest kapusa csak néző lesz szombaton a Honvéd elleni mérkőzésen. A játékos maga kérte, hogy pihenhessen, helyette Horváth Tamás áll majd a kapuban, aki így élete első élvonalbeli bajnokijára készülődhet.

„Most derült ki igazán, mennyire viselt meg a Győr elleni mérkőzés, amikor két potya gólt kaptam. Folyamatosan az dolgozik bennem, hogy bizonyítanom kell, szellemileg megviselt ez a helyzet, rossz döntéseket hozok, ezért kértem, hogy kihagyhassam a Honvéd elleni meccset." Ezek Balajcza Szabolcs szavai, aki némiképp formabontó módon maga jelezte, hogy a szombati, Honvéd elleni bajnokit legszívesebben a kispadról nézné végig. A kérését Pálinkás András kapusedző, Kovács Zoltán sportigazgató és William McStay vezetőedző is elfogadta.

Balajcza Szabolcson kívül egy kapusa van az újpesti első keretnek: a huszonkét éves Horváth Tamás, aki élete első élvonalbeli meccsét játssza majd a Honvéd ellen.

„Nem izgulok, de nem is vagyok ilyen típus, persze a versenylázat azért már érzem – mondta a bajnoki előtti utolsó edzés előtt a százkilencven centiméter magas kapus. – Pálinkás Andrással megtettünk mindent, úgyhogy felkészültnek érzem magam a feladatra, a kapusedzőnk nap nap után úgy készít fel, mintha én lennék az első számú kapus. Kicsit furcsa lesz, hogy a bemelegítésnél nem én dobom majd a labdát Balajcza Szabolcsnak, hanem fordítva. Edzőmeccsen volt már ilyen, de ez azért egészen más lesz, de bízom benne, hogy ezt a találkozót is gond nélkül hozom majd. Már csak azért is, mert a szüleim is eljönnek szurkolni nekem, és hozzák magukkal a nagyszülőket is, úgyhogy a család előtt semmiképpen sem vallhatok szégyent."

Az eddigi tavaszi meccseit kivétel nélkül elveszítő Diósgyőr a Kecskeméthez látogat, és mind a bennmaradás, mind Tornyi Barnabás vezetőedző jövője szempontjából fontos mérkőzés elé néz. A csapat hat pontra van leszakadva a bentmaradást jelentő tizennegyedik helytől, és ha a KTE ellen sem jár sikerrel, akkor a DVTK vezetősége sorsfordító lépésre szánhatja el magát – megválhat a szakembertől.

„Nem foglalkozunk ezzel, számunkra most csak az a fontos, hogy győzzünk Kecskeméten – mondta a miskolciak támadója, Bajzát Péter, aki a jelek szerint kezdő lesz a Kecskemét elleni bajnokin.

A bajnokságban második helyen álló Debrecen győzelmi kényszer alatt lép pályára az ötödik Zalaegerszeg ellen, ugyanis az éllovas Videoton a forduló tegnapi nyitó mérkőzésén 4–2-re győzött a Haladás ellen, és hárompontos előnyre tett szert a bajnoki címvédővel szemben. A tabellán harmadik helyezett Győri ETO a Pápát fogadja, és a zöld-fehérek most „visszaadnák a kölcsönt": az őszi szezonban ugyanis 1–0-ra kikaptak az újonctól.

 

 SOPRONI LIGA
20. FORDULÓ
Újpest FC–Budapest Honvéd 15.00 Tv: Sport1
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus 15.00
Kecskeméti TE-Ereco–Diósgyőri VTK 15.00
Győri ETO FC–Lombard Pápa 16.00
Kaposvári Rákóczi–Paksi FC 16.00
ZTE FC–DVSC-TEVA 17:30 Tv: Sport1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Videoton FC 20 14 4 2 45–21 +24  46
2. DVSC-TEVA 19 14 1 4 41–23 +18  43
3. Győri ETO FC 19 10 6 3 24–11 +13  36
4. Újpest FC 19 10 2 7 30–25 +5  32
5. ZTE FC 18 9 4 5 34–28 +6  31
6. MTK Budapest 19 7 6 6 29–23 +6  27
7. Lombard Pápa Termál FC 19 8 2 9 26–27 –1  26
8. Kaposvári Rákóczi 19 7 5 7 27–26 +1  26
9. Ferencvárosi TC 19 6 7 6 24–26 –2  25
10. Paksi FC 18 5 7 6 20–23 –3  22
11. Vasas 19 6 3 10 28–43 –15  21
12. Kecskeméti TE-ERECO 19 6 2 11 30–39 –9  20
13. Szombathelyi Haladás 20 5 4 11 26–39 –13  19
14. Budapest Honvéd 19 4 6 9 21–26 –5  18
15. Nyíregyháza Spartacus 19 4 6 9 25–36 –11  18
16. Diósgyőri VTK 19 3 3 13 20–34 –14  12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik