U21: a portugálok edzője meglátogatta Fehér Miklós sírját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.09. 16:07
null
(Fotó: fpf.pt)
Mint beszámoltunk róla, a portugál U21-es labdarúgó-válogatott Gyirmóton 3–3-as döntetlent játszott a magyar csapattal Európa-bajnoki selejtezőn. Az ibériai válogatott edzői stábjának tagja, Romeu Almeida egykor Fehér Miklós csapattársa volt, ezért a héten ellátogatott a 2004-ben a pályán elhunyt játékos sírjához a szabadhegyi temetőbe – számolt be róla a kisalfold.hu.

 

„Több mint tizenkét év eltelt a tragédia óta, de nem felejtem el a Mikivel töltött időt, és sajnos a drámája is örökké bevésődött az emlékeimbe" – idézte Almeida a portugál szövetség honlapjának adott nyilatkozatát a kisalfold.hu.

„Ő a Benficában játszott, én a Vitoria Guimaraesben szerepeltem akkor már. A pályán szinte azonnal tudtuk, hogy nagy a baj, láttuk az orvosok reakcióját. Nehéz helyzetben voltak, hiszen az eső miatt nem használhatták a defibrillátort. Miki arcán látszott, hogy komoly a helyzet. Borzalmas volt az egész mindannyiunknak, akik akkor a pályán voltunk" – mesélte szomorúan az egykori csapattárs és barát, aki mikor megtudta, hogy Győrbe jönnek játszani, elhatározta, hogy mindenképpen kimegy a sírhoz.

Fehér Miklós édesapját, idősebb Fehér Miklóst meghatotta az egykori csapattárs látogatása: „Sokatmondó, hogy ennyi idő után sem felejtette el a fiúnkat, és szakított időt arra, hogy kimenjen a szabadhegyi temetőbe. Sajnos nem voltunk itthon, későn szóltak, hogy ezt tervezi, így nem tudtunk vele találkozni. Megható a megemlékezése, nagyon sokat jelent nekünk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik