Tíz emberrel egy pontra futotta a Loki erejéből Pakson

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 19:32
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Yannick kiállítása miatt a 20. perctől emberhátrányban játszó Debrecen kétszer is megszerezte a vezetést a Paks otthonában, ám végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel.

A csapatok nem a már megszokott tapogatózó játékkal nyitottak, és az ötödik percben már mindkét háló megrezdült, előbb Nagy Zoltán passza után Kabát Péter lőtt éles szögből a rövid felső sarokba (0–1), majd Bartha passzát Kiss szépen készítette le Montvainak, aki 11 méterről egyenlített (1–1). Kabát első gólját szerezte meg debreceni színekben.

Yannick buta szabálytalansága nagy hátrányt jelentett a Lokinak 
(Fotó: Szabó Miklós)
Yannick buta szabálytalansága nagy hátrányt jelentett a Lokinak (Fotó: Szabó Miklós)

Lisztes távoli próbálkozását magabiztosan hárította a sérült Verpecz helyére visszakerülő Malinauskas, majd negyedóra játék után Montvai szorongatott helyzetből leadott próbálkozását is hárította. Az ellentámadás végén Kabát pörgetése után Szakály került helyzetbe, ám hiába vitte el Kovács mellett a labdát, kicsit hosszan vette át, így menteni tudtak előle.

A 20. percben emberhátrányba került a címvédő, Fiola verte meg egy csellel Yannickot, ám mielőtt elhaladt volna mellette, a debreceni támadó kézzel visszacsapott, arcon találva a paksi védőt. A szabálytalanságért a kameruni játékos mehetett zuhanyozni.

Fél óra játék után ismét kevés választotta el a vendégeket az újabb góltól, Laczkó már Kovács mellett is elpöccintette a labdát, ám a visszaérő Csehi menteni tudott – az esetnél megsérülő Kovács kapust az első játékrész után le kellett cserélni, Csernyánszki váltotta.

Nem maradt azonban újabb gól nélkül a közönség a szünetig: Simac vitte fel saját térfeléről a labdát, majd amikor már úgy tűnt, hogy nem tud mit kezdeni vele, 25 méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba. 1–2

A második félidőben leült a játék, sokkal kevesebb lehetőséget alakítottak ki az együttesek, Lisztes szabadrúgás utáni kísérlete már nagy helyzetnek számított – pedig a nem túl erős próbálkozás azért elkerülte a jobb alsót.

Az utolsó 20 perchez érkezve előbb Bartha 10 méteres, majd Montvai 17 méteres lövését fogta magabiztosan Malinauskas, a 84. percben azonban már ő sem tudott segíteni: Montvai addig cselezgetett a 16-oson belül, amíg fel nem vágták, a megítélt büntetőt pedig Heffler Tibor nagy erővel zúdította a léc alá 2–2. Egy elzúgó Sipeki-lövést lehetett még feljegyezni, majd pontosztozkodást: a Paks még mindig nyeretlen a magyar élvonalban a DVSC ellen, de egy ponttal gazdagodott – ennyit mindenképpen megérdemeltek a hazaiak.

PAKS–DEBRECEN 2–2

 
(A Sport Tv felvétele)
 MESTERMÉRLEG

„A második debreceni gólnál óriásit hibáztunk, ezután felállt védelem ellen kellett támadnunk. Egyrészt örülök az egy pontnak, mivel a DVSC az csak a DVSC, és szervezett csapat benyomását keltettük ellenük, azt viszont sajnálom, hogy kevés tiszta gólhelyzetet sikerült kialakítanunk" – nyilatkozta Kis Károly a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, mivel korán megszereztük a vezetést, de aztán egy figyelmetlenség miatt engedtük egyenlíteni őket. A kiállítást elfogadtuk, ám a tizenegyes előtt érzésem szerint Kiss Tamás kézzel vette át a labdát. Nagyon sok energiát mozgósítottunk, és bár a győzelem elmaradt, nem marasztalhatom el a játékosaimat" – értékelt a lefújás után Herczeg András.

 

LABDARÚGÓ NB I 
2. FORDULÓ
Paks–DVSC 2–2 (Montvai 5., Heffler T. 84. – tizenegyesből, ill. Kabát 4., Simac 40.,)
A részletes jegyzőkönyv megtekintéséért kattintson a fenti linkre!
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/02,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik