Szivicsnek az Üllői úti iksz semmit sem ér

Vágólapra másolva!
2012.10.20. 09:35
null
A fehér mezes Ferencváros hiába próbálkozott sokat, mégis örülnie kellett a pontmentésnek (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 11. fordulójának pénteki játéknapján két izgalmas találkozót láthattak a nézők: az MTK 3–2-re legyőzte a Videotont, míg a Ferencváros 2–2-t játszott hazai pályán az MVM Pakssal. Így értékelték a meccseket az edzők.

 

 

FERENCVÁROS–MVM PAKS 2–2

„Bosszús vagyok, mert a paksiak szöglet- és szabadrúgás után szereztek gólt, vagyis mindkétszer volt idejük a játékosoknak elfoglalni a pozíciójukat. A vezetésünk után többször is növelhettük volna az előnyünket, de nem sikerült, ráadásul a csapat még nem tart ott, hogy a mérkőzés teljes szakaszában a mi akaratunk érvényesüljön. Több szempontból is fejlődnünk kell, akkor többek között az előnyünket is megtarthatjuk, és több labdabirtoklással magunk irányíthatjuk a találkozó alakulását” – értékelt a Sport Televízió kamerája előtt Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője.

Az FTC hatos veretlenségi szériában menetel (3 győzelem, 3 döntetlen), míg a Paks négy meccs óta nyeretlen, de a Videoton, az ETO és a Ferencváros ellen is pontot szerzett. Tomiszlav Szivics büszke a játékosaira, de nagyon sajnálja, hogy a Paks veszni hagyta a három pontot.

„A második félidőben szerkezetet váltottunk, és bizony több gólszerzési lehetőségünk is volt. Büszke vagyok a játékosokra, mert nehéz helyzetben vettem át a csapatot, mégis hetek óta gyűjtögetjük a pontokat. A jó mérkőzéshez kellett egy jó Ferencváros is, ráadásul mindkét csapat játékosai erős iramot diktáltak, de teljesen nem lehetek elégedett, mert döntetlent értünk el. Öt perccel a meccs vége előtt vezettünk kettő egyre, vagyis függetlenül a közegtől, muszáj lett volna győzni. Nálam a döntetlen semmit sem ér.”

MTK–VIDEOTON 3–2

A bajnokságot nagyon jól kezdő MTK megtorpant és három nyeretlen meccs után fogadta a Videotont, hogy aztán meglepje az idén Európa-liga-csoportkörbe jutó fehérváriakat. Garami József szakmai igazgató ritkán dicsér nyilvánosan – most ezt is megtette.

Sousa és az MTK-sok öröme (Fotó: Korponai Tamás)
Sousa és az MTK-sok öröme (Fotó: Korponai Tamás)

„Ritkán mondok ilyet, de most gratulálnom kell a játékosaimnak. Valóban mindent megtettek azért, hogy kiszolgálják a közönséget, és hogy megszerezzék a győzelmet. Mindenki igyekezett, és időnként akadtak jó, szép megoldásaink. Kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők, és a legutóbbi, diósgyőri meccsel ellentétben most kihasználták a csatáraink az adódó lehetőségeket. A szünetben felhívtam a fiúk figyelmét, hogy a Vidi változtat majd, és ez így is történt – átállt három belső védőre, s mi ezt nem reagáltuk le kellőképpen. A második félidőben már több rossz passz jellemezte a futballunkat, eladtuk a labdákat. Aztán amikor Tischler Patrik belőtte a harmadik gólunkat, azt hittem, eldőlt a meccs. Tévedtem. A Videoton újra szépített, és a hajrában bizony alig vártam, hogy véget érjen a találkozó.”

Paulo Sousa – aki már a tavaszi Magyar Kupa-elődöntő után is méltatta az MTK futballját – elsőként a kollégájának gratulált.

„Először is gratulálok kollégámnak, Garami úrnak, mindig nehéz ellene játszani, nem csak nekünk, bárkinek a hazai mezőnyben. Pedig jól kezdtünk, adódtak lehetőségeink, voltak helyzeteink, de ezeket elhibáztuk. A hazaiak pedig az első védelmi hibánkat könyörtelenül megbüntették, s máris hátrányba kerültünk” – értékelt.

„Aki látja a mérkőzéseinket, annak azt is látnia kell, hogy szinte valamennyi találkozón mi uraljuk a meccset, a mi akaratunk érvényesül, mi dolgozzuk ki a helyzeteket. Egyértelműen a körülményekre fogható, hogy itthon nem úgy teljesítünk, mint a nemzetközi porondon. Ráadásul bár ziccereket dolgozunk ki, azokat egymás után elrontjuk. A játékunkkal nincs különösebb gond. Itt például a második félidőben mindent megtettünk azért, hogy egyenlítsünk és fordítsunk, amiben végig bíztunk” – tette hozzá.

A Videoton immár nyolc ponttal leszakadt a listavezető (és egy meccsel kevesebbet játszó) ETO-tól, illetve héttel a vasárnap pályára lépő Debrecentől – ha a két nagy rivális nyer, akkor tizenegy és tíz pont lesz a hátrány, ami bátran nevezhető jelentősnek. A fehérváriak négy győzelmükből hármat akkor arattak a bajnokságban, amikor meg tudták szerezni a vezetést – abból a hat találkozóból, amelyen viszont az ellenfél került előnybe, mindössze egyen tudtak három pontot szerezni, és kétszer ikszeltek.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 10 7 2 1 23– 9 +14 23
2. Debreceni VSC-Teva 10 7 1 2 18– 7 +11 22
3. MTK Budapest 11 6 3 2 18–12 +6 21
4. Diósgyőri VTK 10 5 2 3 9–10 –1 17
5. Ferencváros 11 4 5 2 16–12 +4 17
6. Budapest Honvéd 10 5 1 4 17–16 +1 16
7. Videoton FC 11 4 3 4 13–12 +1 15
8. Újpest FC 10 3 4 3 12–11 +1 13
9. Haladás 10 3 3 4 14–11 +3 12
10. Pécsi MFC 10 3 3 4 10–12 –2 12
11. MVM Paks 11 2 6 3 16–15 +1 12
12. KTE-Phoenix Mecano 10 3 2 5 12–16 –4 11
13. Kaposvári Rákóczi 10 2 4 4 9–15 –6 10
14. Egri FC 10 2 3 5 8–15 –7 9
15. Lombard Pápa 10 2 3 5 9–18 –9 9
16. Siófok 10 3 7 7–20 –13 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik