Soproni Liga: Fantasztikus csapat, meccs és szurkolók - Herczeg

Vágólapra másolva!
2010.05.07. 21:27
A Soproni Liga 27. fordulójának nyitó mérkőzésén nagy lépést tett bajnoki címe megvédése felé a DVSC-TEVA, amely Debrecenben nyert 3-2-re a második helyen álló Videoton ellen. Herczeg András, a debreceniek klubmenedzsere érthetően örömmel és boldogan nyilatkozott a győzelmet követően, amíg játékosai a pályán ünnepelték a sikert.

„Fantasztikus győzelem volt. Mindkét csapat nagy erőket mozgósított a győzelemért. Játékosaim óriási szívvel és jól játszottak, amelyhez nagy segítséget nyújtott a közönségünk – mondta a Duna Tv-ben Herczeg András. – Fantasztikus volt a csapat, a meccs és a szurkolók is. Nem foglalkozunk a négypontos előnyünkkel, megyünk Újpestre, ahol egy nagyon nehéz mérkőzés vár majd ránk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik