Soproni Liga: Craig Short értetlenül áll játékosai idegessége előtt

Vágólapra másolva!
2010.04.03. 20:12
A Soproni Liga 21. fordulójában a Kaposvár gól nélküli döntetlent játszott az Üllői úton, a találkozót követően a hazaiak vezetőedzője, Craig Short játékosai számára érthetetlen idegességéről beszélt, míg Prukner László, a kaposváriak szakvezetője szerint nem volt elég bátor a támadójátékuk.

„A legutóbbi mérkőzésen sem tudtunk nyerni hazai pályán – utalt a találkozót közvetítő Sport1 Tv-nek adott nyilatkozatában Craig Short a Vasas elleni 1–1-es döntetlenre –, de a múlt héten legalább a helyzeteink megvoltak a győzelemhez. Most sajnos nem... A védelem jól játszott, Balog Zolit külön ki kell emelnem. Viszont játékosaink számomra teljesen érthetetlenül idegesnek tűntek, nem olyanoknak, mint akik az első hatba vágynak."

„Nem voltunk elég bátrak – értékelt önkritikusan Prukner László. – Ha igazából mertünk volna futballozni, valóban háromesélyes lehetett volna ez a mérkőzés. A mezőnyben megfelelően játszottunk, de a végjátékban, a befejezéseknél maradt hiányérzet bennem. Elöl kellett volna egy kicsivel több bátorság, határozottság. Persze azért nem lehetek elégedetlen az Üllői úton megszerzett egy ponttal."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik