Siófok: a DVTK-tól és a Videotontól is kap játékost a csapat

2012.06.11. 16:53
Címkék
A Siófok labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Horváth Károly a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, megszületett a korábban beharangozott együttműködési megállapodás a Győri ETO-val, továbbá két, a csapatnál korábban kölcsönben szereplő játékos ismételt szerződtetéséről is beszámolt.

„A Győri ETO-val megszületett az együttműködési megállapodás, amelynek értelmében a klubnál létszámfölöttivé váló játékosok közül Siófokra kerülhetnek azok, akikre igényt tartunk" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a Balaton-partiak szakmai igazgatója, Horváth Károly, aki konkrét neveket egyelőre nem kívánt említeni. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, információink szerint Kiss Máté, Windecker József, Varga Tamás és Molnár Tibor költözésére van esély.

„Az már eldőlt, hogy Fejes András nálunk marad, és Pál Szabolcs sem távozik" – tért rá a kerettel kapcsolatos konkrétumokra Horváth. A védő Fejes a Videoton futballistája, a támadó Pál pedig a Diósgyőré. Mindketten kölcsönben játszottak Siófokon már az előző idényben is, és maradnak kölcsönben a következő szezonra is.

A többi lejáró szerződésű kölcsönjátékos közül Egerszegi Tamás (Újpest), Heffler Norbert (Paks) és Nagy István (Paks) ügyében még tárgyalni fognak a siófoki vezetők az ismételt kölcsönvételről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS SIÓFOKON

Érkezők: Bojan Bozsovics (montenegrói, Budapest Honvéd – lejár a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – ismét köcsönbe), Horváth Attila (FC Ajka – lejár a kölcsönszerződése), Pál Szabolcs (DVTK – ismét kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Egerszegi Tamás (Újpest – lejár a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Eugene Fomumbod (?), Haraszti Zsolt (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Heffler Norbert(Paks – lejár a kölcsönszerződése), Horváth Attila (?), Huszák Tamás (DVSC-DEAC – lejár a kölcsönszerződése), Milinte Árpád (?), Nagy István (Paks – lejár a kölcsönszerződése), Pál Szabolcs (DVTK – lejár a kölcsönszerződése), Simon Attila (Paks)

Kiszemeltek: Kiss Máté (Győri ETO), Windecker József (Győri ETO), Varga Tamás (Győri ETO), Molnár Tibor (Győri ETO), Egerszegi Tamás (Újpest), Heffler Norbert(Paks), Nagy István (Paks)
Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
23 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
48 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik