Rossi: Ez tűrhetetlen! Doll: Ismét jó úton járunk

Vágólapra másolva!
2017.04.30. 12:41
null
Rossi bosszús volt a meccs után, de a győzelemnek örülhet (Fotó: Földi Imre)
A Honvédot irányító Marco Rossi ismét arról beszél, hogy nem tisztelik csapatát, Bódog Tamás úgy véli, a szív diadala volt az újabb diósgyőri siker, Thomas Doll szerint a Ferencváros visszatalált a helyes útra – mestermérlegek a labdarúgó NB I 29. fordulója után.

DIÓSGYŐR–VASAS 2–1

BÓDOG TAMÁS, a Diósgyőr vezetőedzője: – Nehéz meccs volt. Gondolom, sablonosan hangzik, de ez most tényleg igaz. Le a kalappal a csapat előtt, fantasztikus hozzáállással harcolt mindvégig, és akkor nyerte meg a mérkőzést, amikor már nem nekünk állt a zászló. A piros lap után a Vasas ránk erőltette az akaratát, rezgett a léc, mégis mi szereztük meg a győztes gólt, ez azért megmutatja, milyen erős karaktere van a DVTK-nak. Az első félidőben nekimentünk az ellenfélnek, többet birtokoltuk a labdát, a párharcokban erősek voltunk. Persze nem számítottunk arra, hogy egy olyan jó csapat, mint a Vasas, megadja magát. Itt kell megemlíteni: nagyon nagy szükségünk volt a szurkolók segítségre, ha ők most nem állnak mellettünk, akkor talán elveszítjük a mérkőzést az utolsó pillanatokban. Volt bennünk szufla, hogy ne csak védekezzünk. Ha végül döntetlen marad, akkor is nagyon megdicsérem a játékosokat, mert remekül küzdöttek, de ez a győzelem a szív diadala volt, a második gól igazi bónuszt jelentett a számunkra.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – ilyen mérkőzésre számítottam... Nagyon intenzív küzdelem zajlott a pályán, minden méterért óriási harc folyt. Sajnos elkerülhető gólt kaptunk a meccs elején, és nagyon sokat kellett dolgoznunk azért, hogy egyenlíteni tudjunk. Nem lepett meg bennünket a DVTK harcmodora, hiszen pontosan egy évvel ezelőtt ugyan ilyen helyzetben voltunk, tudjuk milyen nyomás alatt kell játszania a Diósgyőrnek, és kivívták a tiszteletemet a harcmodorukkal. Persze, ettől még fájó a vereség. Emberelőnyben már a kezünkben volt a mérkőzés, mi irányítottunk, de ha egy csapat létszámhátrányban is gólt tud rúgni, akkor megérdemli a három pontot, ezt el kell ismerni. A második gól előtt a diósgyőri több játékosunkat is kicselezte, majd hozta befelé a labdát, és gólt tudott szerezni – ehhez legalább két vagy három hibát el kellett követnünk, ezt mindenképpen kielemezzük.

BUDAPEST HONVÉD–GYIRMÓT 1–0

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Büszke vagyok a játékosaimra, akkor is az lennék, ha kikaptunk volna. Labdarúgóim hittek magukban, az utolsó percig küzdöttek, pedig hatalmas ellenállással szembesültünk – minden tekintetben... Nagyon ideges vagyok, hogy nem tisztelik eléggé a Honvédot. Ez tűrhetetlen! A Videoton elleni, márciusi idegenbeli bajnoki után foglalkoztam Andó-Szabó Sándor játékvezetővel, statisztikát mutattam, hogy ha ő bíráskodik, szinte nem tudunk nyerni, de utána megfogadtam, nem foglalkozom a bírókkal. Maradjunk annyiban, ebben az országban jó szemű, jó látású emberek élnek, s akik nézték ezt a meccset, tudják, mi történt a pályán. Tisztában voltunk vele, hogy nehéz találkozó vár ránk, erre készültünk egész héten, de csak nyertünk. Harcolunk tovább az aranyéremért!

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője: – Nagyon jó meccset játszottunk az aranyéremre pályázó kispestiekkel. Az első félidőben uraltuk a játékot, gólt, gólokat lőhettünk volna. A fordulás után a Honvéd érthetően nyomott, nyerni akart. Az egész szezonunkat vizsgálva sorsszerű meccs volt, a hosszabbításban kapott góllal keretbe foglaltuk az elmúlt hónapokat. A meccseket Eppel Mártonok, Davide Lanzafamék, Gera Zoltánok és Torghelle Sándorok döntik el, nálunk sajnos ilyen kvalitású futballista nem szerepel a keretben. Érdekes játék a futball, nem kell mást tenni, mint a szabályok szerint játszani... – utalt a szakember az újra rúgatott tizenegyes kapcsán. – A Ferencváros elleni meccsen sem fújta vissza a bíró a múlt heti meccsen a tizenegyesünket, pedig néhány ferencvárosi a tizenhatoson belül tartózkodott a rúgás pillanata előtt... Ez van.

FTC–MEZŐKÖVESD 3–1

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Ez lenne az a játék, amelyet elvárok a fiúktól. Ha az első egy-két akciónk jól sikerül, abból mindenki önbizalmat meríthet. Fontos volt, hogy bátran kezdtünk, mindenki mozgásban volt, örömmel játszott a csapat. Az első félidőben rengeteget kombinatív akciót vezettünk, ez a periódus azokra az időkre emlékeztetett, amikor jó formában voltunk. Most hallottam a lefújást követően, hogy tizenhét helyzetünk volt, ebből három gólt szereztünk. Jó lett volna, ha a második félidőben még egy gólt szerzünk, hogy véglegesen eldöntsük a találkozót, és nyugodt legyen a hajrá. A csapat szenvedéllyel játszott, futballistáim háromgólos előnynél egy fokozatot visszakapcsoltak, de ez most belefért. Egymást követő két bajnokit megnyertünk, talán egyenesben vagyunk. Mások hibájában is bízni kell, de szeretnénk odaérni a dobogóra. Van még min javítani, néhány szituációban még agresszívebbnek kell lennünk, erről beszélgetnünk kell, de ismét jó úton járunk.

TOMISZLAV SZIVICS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Megadható lett volna a büntető, a pálya szélén állva azt hittem, ez tizenegyes – fogalmazott a szakember Sós Bence és Lovrencsics Gergő esete kapcsán. – A játékvezető nem így látta. Mit tudunk csinálni? Próbálok szépen fogalmazni, nehogy újra megbüntessenek. Egy biztos, ha akkor három kettő, visszajövünk a meccsbe, és bármi lehetett volna a végén. Egyértelmű volt, hogy a Ferencváros jobb csapat, éppen arra kértem a játékosaimat, hogy az első fél órát valahogy bírjuk ki kapott gól nélkül. Ehhez képest három nulla volt... Sejtettük, hogy a Fradi nem sétálva kezd ellenünk. Bátorság nélkül nincs futball. El kell ismerni, a hazai csapat nagyon jól játszott az első félidőben. A fordulás utáni teljesítménnyel már elégedett lehetek. Legalábbis elégedettebb. Sajnos az utolsó passzok akkor is hiányoztak. Sajnálom ezt a mérkőzést.

HALADÁS–PAKS 2–0

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Szimpatikus eredmény a kettő nullás siker, nem bánnám, ha a folytatásban is mindig két góllal nyernénk meg a hazai meccseinket. Szervezetten futballoztunk, nagy szükség volt a jó védekezésre. Amit elterveztünk, megvalósult, hiszen a vendégeknek alig akadt gólszerzési lehetőségük. Tisztában voltunk vele, hogy nagy jelentőségük van a szögleteknek, szabadrúgásoknak. Jól sikerültek ezek a játékhelyzetek, ugyanakkor a Paks ilyen szituációk után sem tudott veszélyeztetni. Végig fegyelmezetten játszottunk, örülök, hogy visszakaptam a pályán, amit megbeszéltünk. Az előző bajnokságban is büszkék voltunk rá, hogy nem elégedtünk meg a langyos vízzel. Akkor ötven pontot szereztünk, az erőn felüli teljesítmény volt. Úgy érzem, most is erőn felül teljesítettünk, mindent megteszünk, hogy a hátralévő négy meccsen a lehető legtöbb pontot szerezzük meg.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Sajnos azt kell mondanom, hogy a támadásainkban nem volt átütőerő. Óriási egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ezúttal képtelenek voltunk pontosan futballozni. Az biztos, hogy agresszivitásban, mentalitásban elmaradtunk a kívánt szinttől, márpedig így nagyon nehéz pontot vagy pontokat szerezni. Van még hátra négy mérkőzés, javítani kell. Jóval nagyobb felelősséggel kell futballozni ahhoz, hogy ismét jöjjenek az eredmények.

ÚJPEST–MTK 1–2

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Az döntött, hogy okosabban játszott az MTK. Mi az elejétől kezdve nagyon idegesen futballoztunk, az MTK viszont azt játszotta, amit tud, ezért megérdemelten nyert. A legnagyobb probléma, hogy nem csapatként voltunk a pályán, túl sok volt az egyéni akció. Mentálisan nem voltunk igazán rendben. Volt elegendő helyzetünk, hogy gólt szerezzünk, de nem tudtunk ezekkel élni, ezért nagyon fontos meccsen az ellenfelünké lett a három pont. Nem a vereség miatt vagyok csalódott, hanem a gondolkodásmódunk miatt. Egy egyes állásnál szóltam a játékosoknak, nyugodjanak meg, de mindenki rohant előre. Nem volt elképzelésük, hogyan szerezzenek gólt, de nagyon be akartak találni. Nem csoda, hogy lekontráztak minket. Mezőkövesden a múlt héten megmutattuk, hogy egyszerű játékkal is lehet nyerni, ezúttal is így kellett volna tennünk.

TAMÁSI Zsolt, az MTK vezetőedzője: – Elsőként a szerencsét említeném, hiszen az újpestieknek is volt kapufájuk, egyszer pedig a gólvonalról kellett mentenünk. Ennek ellenére úgy érzem, rászolgáltunk a győzelemre, idegenben sem adtuk fel, hogy megszerezzük a három pontot, küzdöttünk a végsőkig még az újpesti egyenlítés után is. Ami dicséretes, hogy nagyon szervezettek voltunk, és az odaadásunkkal sem volt gond. Ezt bizonyítja, hogy az utolsó pillanatban tudtuk megszerezni a győztes gólt. Természetesen ez a siker ugyanúgy három pontot ér, mint bármikor máskor. A kiesés elleni harc tovább folytatódik, de nagyon kellenek nekünk az ilyen bravúrok, hogy megőrizzük első osztályú tagságunkat. Még négy nagyon kemény mérkőzés vár ránk a folytatásban.

VIDEOTON–DVSC 3–2

MECCS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK

NB I, 2016–2017, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 29., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–1
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Diósgyőri VTK–Vasas 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
Bp. Honvéd–Gyirmót FC Győr 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Szőts Gergely
Haladás–Paksi FC 2–0
Sopron, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Videoton FC–Debreceni VSC 3–2 Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 29 16 5 8 42–26 +16 53
2. Videoton FC 29 15 8 6 56–26 +30 53
3. Vasas FC 29 14 5 10 45–33 +12 47
4. Ferencvárosi TC 29 12 9 8 48–39 +9 45
5. Szombathelyi Haladás 29 12 6 11 38–38 0 42
6. Újpest FC 29 9 12 8 45–44 +1 39
7. Paksi FC 29 9 11 9 32–33 –1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 32–44 –12 35
9. MTK Budapest 29 8 11 10 23–30 –7 35
10. Diósgyőri VTK 29 10 4 15 35–52 –17 34
11. Debreceni VSC 29 9 7 13 36–40 –4 34
12. Gyirmót FC Győr 29 4 8 17 17–44 –27 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik