Románia: szövetségi közlemény a fehérvári játékos ügyében

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 12:14
null
Adrian Rus (Fotó: frf.ro)
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kedden hivatalos közleményben tudatta, hogy a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordult a Mol Fehérvár labdarúgója, Adrian Rus ügyében.

 

A román szövetség honlapjára kedden felkerült sajtóközleményben úgy fogalmaznak: a román futballisták jogait és érdekeit védő szervezetként szomorúan értesültek arról, milyen kellemetlen helyzetbe került Adrian Rus a székesfehérvári labdarúgócsapatnál, és értesítették a FIFA-t, valamint az UEFA-t a történtekről, egyúttal a helyzet megoldásának előmozdítását várják a két szervezettől.

Mint néhány napja beszámoltunk róla, Cosmin Contra szövetségi kapitány – miután meghívta Rust a román válogatott Eb-selejtezőkre készülő keretébe – a Digi Sport televíziónak azt sugallta: a Fehérvár azért küldte az NB III-as tartalékcsapatába a 23 éves védőt, hogy így próbáljon nyomást gyakorolni rá, a magyar válogatottat válassza a román nemzeti csapat helyett.

A fehérvári klub később reagált a nyilatkozatra, cáfolva a nyomásgyakorlási szándékot, egyúttal – Kovács Zoltán sportigazgatót idézve – leszögezvén: „Az NB III-as csapatban az elmúlt években is rendszeresen pályára léptek az első kerethez tartozó játékosok, nagy tévedés ebből bármilyen negatív következtetést levonni”.

A román szövetség kedden nyilvánosságra került közleményében úgy fogalmaz: „Még mindig reménykedünk abban, hogy csupán véletlen egybeesés, hogy Adrian Rust közvetlenül azt követően irányították a második csapathoz, hogy megkapták a román válogatottba történő meghívásáról szóló faxot, és hogy a játékos egyértelművé tette, hogy a román válogatott mezét kívánja viselni”.

Fenti reményük ellenére szükségesnek tartották informálni a két nemzetközi szervezetet a történekről, hiszen ha mégis nyomásgyakorlásról lenne szó, akkor az nemcsak sportszerűtlenség lenne, hanem értelmezésük szerint sértené a FIFA és az UEFA diszkriminációellenes előírásait, alapelveit.

A román szövetség egyúttal kérte a román futballisták érdekképviseletét (AFAN), hogy magyar társszervezeténél (HLSZ) és a nemzetközi játékosszervezetnél (FIFPro) közbenjárva szintén tegyen meg mindent az ügy tisztázása és megoldása érdekében.

„A Román Labdarúgó-szövetség továbbra is figyelemmel kíséri a fejleményeket, és minden lehetséges módon támogatja Adrian Rust” – zárul a közlemény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik