Róka és Farkas „várja” a Fradi-sast a Nagyerdőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 11:10
Indul a labdarúgó NB I tavaszi szezonja! Csonka forduló lesz, hiszen a Vasas–Haladás mérkőzés elmarad. Mikor kapott ki legutóbb Felcsúton az Újpest? Miért érdekes, hogy ki vezeti a Fradi meccsét Debrecenben? Miért lehet igazán különleges a hétvégi mérkőzés Tomiszlav Szivicsnek? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, ha elolvassa a 20. forduló érdekességeiről, statisztikáiról összegyűjtött cikkünket.

VIDEOTON FC–ÚJPEST FCVIDEOTON FC–ÚJPEST FC

Listavezető pozícióból várja a tavaszi folytatást a Videoton. Legutóbb a 2014–2015-ös kiírásban telelt az első helyen a fehérvári együttes, és akkor meg is nyerte a bajnokságot. Igaz, két évvel ezelőtt tetemes, nyolcpontos előnye volt a 2. helyezett MTK-val szemben, míg most ugyanannyi pontja van, mint a Honvédnak és a Vasasnak.

Felcsúton bajnokin még veretlen az Újpest. A Pancho Arénában eddig két NB I-es mérkőzést játszottak a lila-fehérek, 2015 májusában 5–4-re legyőzték a Puskás Akadémia FC-t, fél évvel később 1–1-es döntetlent játszottak a PAFC-cal. A Videotonnal még nem találkoztak Felcsúton. A fehérváriakkal idegenben legutóbb a Sóstói Stadionban mérkőztek meg, 2015 őszén 3–0-ra kikaptak.

♦Magyar Kupa-mérkőzésen viszont már kapott ki Felcsúton az Újpest. 2007 augusztusában a Felcsút FC-vel játszott idegenben, és 3–1-es vereséget szenvedett. Érdekesség, hogy a hazaiak vezetőedzője akkor Urbán Flórián, a lila-fehérek korábbi játékosa volt.

♦ A góllövőlistát – hármas holtversenyben – vezető Feczesin Róbert a télen külföldre, Dél-Koreába szerződött. Így eggyel kevesebb olyan játékos van a Videoton keretében, aki korábban Újpesten (is) futballozott. Négyen azért maradtak: Horváth Tamás kapus, Barczi Dávid, Loic Nego és Asmir Suljic is a fővárosi lila-fehérek labdarúgójaként mutatkozott be az NB I-ben.

Az őszi szezonban a Videoton FC szerezte a legtöbb gólt az NB I-ben, 39-et. Feczesin Róbert mellett a fehérváriak két légiósa, Danko Lazovics és Marko Scsepovics is eredményes félévet zárt, az őszi 19 fordulóban mind a ketten hét találatig jutottak.

Az ősszel az Újpest játszotta a legtöbb döntetlent a magyar élvonalban, a lila-fehérek kilencszer ikszeltek. Őket volt a legnehezebb megverni, az újpestiek csak négyszer kaptak ki – a legkevesebbszer az NB I-es csapatok közül.

A Videoton pályaválasztóként csupán hét gólt kapott az ősszel, csak a Paks büszkélkedhet azzal, hogy házigazdaként ennél is kevesebbszer (hatszor) vették be a kapuját.

Jelenleg az Újpest veretlenségi sorozata a leghosszabb, Nebojsa Vignjevics együttese tíz forduló óta nem talál legyőzőre. E tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg (Gyirmót, Debrecen), nyolcszor döntetlent játszott.

GYIRMÓT FC GYŐR–PAKSI FC

♦ A téli átigazolási időszakban alaposan kicserélődött a Gyirmót FC Győr kerete. Egy csapatra való (11) labdarúgó távozott, és majdnem ugyanannyi érkezett. Az utolsó pillanatokban került kölcsönbe a klubhoz Simon Ádám, a Videotontól érkező labdarúgó így hosszú idő után újra egy csapatban futballozhat ikertestvérével, Andrással. A Simon ikrek pályafutása szülővárosukból, Salgótarjánból indult (érdekesség, hogy a csapat vezetőedzője, Urbányi István is salgótarjáni születésű), az MTK-ban még együtt játszottak, aztán különváltak az útjaik.

♦ A tabella utolsó helyén szerénykedik a Gyirmót FC Győr, hét pont a hátránya a már bennmaradást érő pozícióban álló DVSC-vel szemben. A gyirmótiak kaptak ki eddig a legtöbbször (12) és győztek a legkevesebbszer (3), a legkevesebb gólt (8) szerezték, és pályaválasztóként a legkevesebb pontot (7) gyűjtötték. Csak nekik negatív a gólkülönbségük a hazai pályán lejátszott meccseken (-10).

♦ A Paks odahaza – egyedüliként a mezőnyben – még veretlen, vendégként viszont az ősszel sokáig nyeretlen volt. A rossz sorozatot a Mezőkövesden aratott 3–1-es sikerével zárta le, majd nyert a Ferencváros otthonában is, idegenbeli mérlege 2–1–6.

A Gyirmót zárta messze a legrosszabb formában az őszi szezont, előző nyolc bajnoki mérkőzését elvesztette. Legutóbb 2016. szeptember 24-én nyert meg NB I-es meccset, a Haladás vendégeként győzött 1–0-ra. Ez volt az eddigi utolsó bajnokija, amelyen nem kapott gólt. Odahaza a legutóbbi sikerét szeptember 21-én, a Vasas ellen aratta (1–0), azóta pályaválasztóként négyszer kikapott. A Vasas mellett a Diósgyőrt (1–0) sikerült legyőznie a gyirmóti stadionban.

♦ Két győzelemmel zárta az őszi szezont a Paks, előbb a Haladást verte meg 2–1-re, majd a Vasast 1–0-ra. Ebben a bajnokságban ez volt az első alkalom, hogy egymás után két mérkőzést meg tudott nyerni.

♦ A gyirmótiak az előző három bajnoki fellépésükön nem szereztek gólt (FTC 0–2, Honvéd 0–4, DVTK 0–1). 282 perce gólképtelenek, legutóbb Mijusko Bojovics volt eredményes a csapatból, még november 19-én, az Újpest elleni találkozó 78. percében.

♦ A két csapat az ősszel, Pakson 0–0-t játszott egymással. Bajnokin korábban is találkoztak, a 2005–2006-os idényben (amelynek végén feljutott az NB I-be a paksi együttes) Gyirmóton a Paks győzött 2–0-ra, míg a Tolna megyei városban a gyirmótiak nyertek 3–0-ra. Egy idénnyel korábban mind a két együttes a harmadosztályban, az NB II Nyugati csoportjában szerepelt (akkor a másodosztályt NB I B-nek hívták), és mindkét mérkőzésük döntetlent hozott: Pakson 1–1-re, Gyirmóton 0–0-ra végeztek.

MEZŐKÖVESD–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Borsodi rangadót rendeznek Mezőkövesden. 2011 májusában NB II-es mérkőzésen találkoztak a kövesdi stadionban, akkor Vámosi Csaba góljával 1–0-ra a hazaiak győztek. Az élvonalban először 2014 áprilisában játszottak egymással Mezőkövesden, azt a meccset Bacsa Patrik találatával a Diósgyőr nyerte meg.

♦ A Mezőkövesd télen kinevezett vezetőedzője, Tomiszlav Szivics Magyarországon legutóbb éppen a DVTK-nál dolgozott, a két csapat 2014 tavaszán lejátszott, mezőkövesdi összecsapásán is ő ült a diósgyőriek kispadján.

♦ Az ősszel még Pintér Attila irányította a Mezőkövesdet. A csapat október és december között sorozatban hét bajnokin maradt veretlen, a remek szériát az őszi utolsó fordulóban, a Bp. Honvéd elleni 1–0-s vereség zárta le.

♦ A Diósgyőr – többek között – azért áll csak a 9. helyen, mert látogatóként gyengén szerepelt az őszi fordulókban. Vendégségben csupán négy pontot szerzett:július 17-én, a nyitó fordulóban Felcsúton 2–1-re legyőzte a Videotont, valamint az Illovszky Rudolf Stadionban 4–4-et játszott az Újpesttel. A másik hét idegenbeli bajnokiját elvesztette, vendégként nyolc NB I-es mérkőzés óta nyeretlen.

Előző négy hazai bajnokiját megnyerte a Mezőkövesd, sorrendben a Haladást (3–0), az MTK-t (1–0), a Videotont (2–1) és a Ferencvárost (2–0) verte meg. Legutóbb a Paks győzött Mezőkövesden, szeptember 21-én (3–1-re).

♦ Az ősszel a DVTK védelme volt a legsebezhetőbb, a diósgyőriek kapták a legtöbb gólt a mezőnyben, 36-ot – ebből 23-at idegenben, ami szintén a legtöbb az NB I-ben.

MTK BUDAPEST–BP. HONVÉD

Az őszi utolsó hat bajnokiján képtelen volt győzni az MTK – kétszer ikszelt, négyszer kikapott –, visszaesett a kiesést jelentő 11. helyre. A gyengébb szereplés miatt a télen edzőt váltottak a kék-fehérek, Teodoru Vaszilisz szerepkörét Tamás Zsolt vette át.

♦ Remek sorozattal zárták az őszt a kispestiek, a legutóbbi hat fordulóban veretlenek maradtak: ötször győztek, egyszer (Pakson) ikszeltek. Ennek köszönhetően feljöttek a tabellán a második helyre.

Pályaválasztóként hat bajnoki óta veretlen az MTK! Előbb sorozatban négyszer győzött – megverte a Videotont és a Ferencvárost is –, majd kétszer döntetlent játszott. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban három bajnokit rendezett eddig, a Gyirmótot 1–0-ra legyőzte, az Újpesttel és a Debrecennel 1–1-re végzett, mindig szerzett gólt. A stadion átadása előtt az ősszel Dunaújvárosban játszotta hazai mérkőzéseit.

♦ Az ősszel az NB I-ben a Honvéd kapta a legkevesebb gólt, 17-et. Ebből 10-et vendégként, ez szintén a legkevesebb a mezőnyben.

♦ Tizenkilenc bajnokin 21 gólt kapott az MTK, ami nem rossz, a kék-fehéreknél csak a dobogón telelő trió, a Honvéd, a Vasas és a Videoton kapuját vették be kevesebbszer az ellenfelek. A gond a szerzett gólok számával van, a Gyirmót FC Győr után az MTK talált be a legkevesebbszer a riválisok kapujába, csupán 12-szer (pályaválasztóként hétszer).

♦ A Honvéd 14 pontot gűjtött idegenben, csak a Videoton szerzett ennél többet (15), de a fehérváriak eggyel több meccset játszottak vendégként. A kispestiek gólkülönbsége a legjobb látogatóként (+5), a Honvéd szerezte a legtöbb (15) és kapta a legkevesebb (10) gólt idegenben.

♦ A Honvéd mellett a Vasas is a dobogón zárta az őszi szezont. A két fővárosi csapat együtt legutóbb a 2003–2004-es kiírásban telelt a dobogón, akkor a kispestiek az első, az angyalföldiek a második helyen álltak – igaz, akkor mind a ketten a másodosztályban, az NB I B-ben szerepeltek (a szezon végén fel is jutottak az élvonalba).

DEBRECENI VSC–FERENCVÁROS

♦ Mélyrepülést mutatott be az ősz végén a Debrecen, előző öt mérkőzésén nyeretlen maradt, legutóbbi három találkozóját elvesztette, ezeken gólt sem szerzett (Haladás 0–1, Videoton 0–1, Újpest 0–2). A Lokiból bajnokin legutóbb Holman Dávid volt eredményes november 19-én, az MTK elleni idegenbeli mérkőzés (1–1) utolsó percében.

♦ A Ferencváros is gyengén teljesített az őszi szezon hajrájában, előző öt bajnokijából csupán egyet nyert meg az együttes (Gyirmót, 2–0), két döntetlen mellett kétszer kikapott (Paks, Mezőkövesd). A zöld-fehérek négypontos hátrányba kerültek a dobogón telelő csapatokkal szemben.

Otthon csupán kilenc pontot gyűjtött a DVSC, ennél kevesebbet (7) csak a sereghajtó gyirmótiak szereztek. A Loki a Nagyerdei Stadionban a Gyirmótot (4–0) és az Újpestet (2–1) győzte le, 2–3–4 a hazai mérlege. Előző négy otthoni bajnokijából egyet sem nyert meg. A fővárosi csapatok közül a Honvéd és a Vasas három, az MTK egy ponttal távozott Debrecenből, csak az újpestiek szenvedtek vereséget.

Negatív a Fradi gólkülönbsége idegenben! A Ferencváros vendégként 9 gólt szerzett és 11-et kapott. Kispesten, Gyirmóton és Diósgyőrben sikerült győznie, legutóbbi hat idegenbeli meccséből csupán egyet nyert meg.

♦ Néhány évvel ezelőtt könnyed, játékos, humoros (vagy legalábbis annak szánt) írással jelentkeztünk az NB I-es futballistanevekkel kapcsolatban. A Szarvas, Böőr, Kabát vs. Répás, Retek, Mogyorós – NB I-es névshow című cikk Állati jó ez csapat című fejezete jutott eszünkbe a hétvégi bíróküldéssel kapcsolatban, ugyanis a DVSC–FTC mérkőzést Farkas Ádám vezeti, a tartalék játékvezető Farkas Balázs lesz. A meccset a debreceni Nagyerdőben (a Nagyerdei Stadionban) rendezik – nem mellékesen közel az állatkerthez –, a Loki cégvezetője Róka Géza, a Fradi kabalaállata a sas. Reméljük, a pályán nem a Sas kabaréba illő jeleneteket látunk…

 

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ

15.30: Videoton FC–Újpest FC
(Tv: M4 Sport)

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter

15.30: Gyirmót FC Győr–Paksi FC

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs

15.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
15.30: MTK Budapest–Bp. Honvéd

Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba

18.00: Debreceni VSC–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
Vasas FC–Szombathelyi Haladás
ELMARAD
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 10 4 5 39–19 +20 34
2. Budapest Honvéd 19 10 4 5 32–17 +15 34
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 19 8 6 5 34–27 +7 30
5. Mezőkövesd Zsóry FC 19 7 6 6 21–22 –1 27
6. Újpest FC 19 6 9 4 30–26 +4 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 19 5 8 6 18–24 –6 23
9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24–36 –12 21
10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20–26 –6 20
11. MTK Budapest 19 4 8 7 12–21 –9 20
12. Gyirmót FC Győr 19 3 4 12 8–31 –23 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik