Rocchi jött, látott és maradt: „Érdekelt a kihívás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 20:11
null
Rocchi a héten írta alá a szerződését, a másik két új szerzeménnyel együtt mutatták be (Fotó: <a href="http://haladasfc.nyugat.hu/">nyugat.hu</a>)
Exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak a háromszoros olasz válogatott Tommaso Rocchi, a Haladás játékosa, akit – egyebek mellett – a meggyőzött trénerről, a fizetéséről és a magyar futballal kapcsolatos tapasztalatairól is kérdezett Csillag Péter.

 

– Miért igazolt Magyarországra?
– A lehetőséget körülbelül két hónapja vetette fel nekem Massimiliano Caroletti, a Haladás új marketingfőnöke, akit még a Laziónál töltött időszakomból ismerek. Kíváncsivá tett, és mivel olyan típus vagyok, aki a döntései előtt szereti háromszázhatvan fokban megvizsgálni a helyzetet, eljöttem megnézni néhány mérkőzést, megismerni a környezetet. Tizennyolc év olaszországi pályafutás után érdekelt a kihívás, és fontos szempont volt az is, hogy olyan csapatba kerüljek, amelyben rendszeresen játszhatok.

– Ezek szerint tetszett a környezet.

– Jól érzem magam, napról napra egyre jobban. Szombathely kicsi város, és nagyon nyugodt.

– Hogyhogy csak az őszi idény végéig kötötték meg a szerződését?
– Így egyeztünk meg közösen. De inkább azt mondanám, ez egy fél plusz fél évre szóló megállapodás, amely meghagyja a lehetőséget a folytatásra. Nekem ez új tapasztalat, magam is érdeklődve várom, miként sikerül. A Haladás számára szintén változást jelent, hiszen úgy tudom, eddig nemigen szerepelt légiós a csapatban.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIVEL GYŐZTE MEG TOMMASO ROCCHI A SZERZŐDTETÉSÉT ELEINTE ELLENZŐ ARTNER TAMÁS VEZETŐEDZŐT, MILYENNEK TALÁLJA LÉGIÓSKÉNT A MAGYAR BAJNOKSÁGOT ÉS MIT SZÓLT BARÁTJA SZOMBATHELYI KALANDJÁHOZ JAVIER ZANETTI, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik